Búcsú az egy- és kétforintosoktól Kecskeméten - Kecskemét
Kecskemét - Ki ne emlékezne az 1970-es évek legendás rajzfilmfigurájának, Mézga Aladárnak már-már szállóigévé vált mondására: „Két forintért megmondom.”.
Ez az olcsó információs szolgáltatás azonban hamarosan a múlté lesz. Egy- és kétforintosokkal ugyanis február 29-én fizethetünk utoljára, mert a Magyar Nemzeti Bank a 2007. október 1-jén kiadott rendelete...
értelmében március 1-jétől kivonják a forgalomból a két érmét.
Hogyan váljunk meg tőlük?
- Február végéig mindenképpen célszerű fizetőeszközként megválnunk az egy- és két forintosoktól - tanácsolta Varga Lászlóné a kecskeméti főposta vezetőhelyettese. Érvényben lévő érme beváltása esetén ugyanis száz felett minden további darab átvételéért darabonként 1,9 forint szolgáltatási díjat kell felszámolnunk. Március 1-je után – egészen augusztus 31-ig – viszont már nem kell fizetniük a polgároknak az egy- és kétforintosok más, törvényes fizetőeszközre történő váltásáért.
Az aprópénzeket címletenként különválasztva, bármilyen színtelen, feliratmentes, ép nylon zacskóban átvesszük. Egy tasakot maximum félig lehet megtölteni, annak érdekében, hogy munkatársunk a címletazonosságot mozgatással ellenőrizni tudja. A tasakok a bennük található érmék darabszámának megjelölése nélkül is átadhatók, ugyanis az átvétel mérlegeléssel történik.
Egy kis forinttörténelem
A fiatalabbak közül valószínűleg sokan nem tudják, hogy mióta fizethetünk Magyarországon egy- és kétforintosokkal.
- Az 1940-es évek közepére az akkori fizetőeszköz, a pengő inflációja olyan szintet ért el, amely a mai napig világrekord, és amit napjainkig csak a jugoszláv dínár értékének hanyatlása tudott megközelíteni – mondta Leányfalusi Károly a Magyar Éremgyűjtők Egyesülete kecskeméti csoportjának vezetője. –Az 1946. augusztus 1-jén bevezetett egyforintos 400 ezer kvadrillió – a négyes után huszonkilenc nulla – pengő értékének felelt meg. Ekkor hat fillérért négy tojást adtak, ami azt jelenti, hogy egy forintért nagyjából hatvanhatot lehetett venni. Az egy- és kétforintossal egy időben bocsátották ki a két-, a tíz- és a húszfillérest, a két órán belül visszavont Kossuth ötforintost, valamint a tíz- és százforintos bankókat. ’47-ben jött a húsz-, ’50-ben az ötvenforintos bankjegy. Az akkori egyforintost többszöri címerváltás mellett 1989-ig verték, a mai, réz-nikkel-cink ötvözetből készült érme ’93 óta van forgalomban. A 46’-os alumínium kétforintost ’50-ben réz-nikkel, 1970-ben sárgaréz, majd 1993-ban a napjainkban is használt nikkel érme követte. Érdekesség, hogy – bár akkoriban már nem használtuk fizetőeszközként – a két- és ötfilléreseket csak 1992-ben vonták ki a forgalomból. A tíz- és húszfilléresektől ’96-ban, az ötvenfillérestől ’99-ben vettünk búcsút.
A szociális érzékenység fillérei
A kivonás előtt álló érméket néhány intézménybe nemes célokra gyűjtik.
- Nálunk az iskolai könyvtár javára „szaporodnak” a forintok – tájékoztatta lapunkat Néma Attila, a Bolyai János Gimnázium könyvtárosa. – Néhány ezer érme már összegyűlt, bár a diákok még csak most kezdenek aktívabban reagálni a gyűjtési felhívásra.
- A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárságának javaslatára kezdtük el a Szent Erzsébet filléreknek elnevezett egy- és kétforintosok gyűjtését – tudtuk meg Tóthné Vámos Edittől, a Szent Imre Óvoda és Általános Iskola igazgató-helyettesétől. – A tanév végén váltjuk be a pénzt, amit rászoruló gyerekek étkeztetésére fordítunk majd. Az akcióval azt szeretnénk igazolni, hogy Szent Erzsébet szociális érzékenysége tovább él a katolikus fiatalokban. Egy hónap alatt eddig mintegy hatvanezer érme gyűlt össze.
Kerekedő árak
Március 1-jétől az egy-, két-, hat- és hétforintra végződő árakat lefelé, háromra, négyre, nyolcra és kilencre végződőeket felfelé kell kerekíteni. Huszonegy és huszonkét forint helyett például húszat kell majd fizetnünk, huszonhárom és huszonnégy helyett viszont már huszonötöt. Egy-egy vásárláskor természetesen nem egy-egy termék árát, hanem a végösszeget kerekítik majd.
Forrás: www.kecskenet.hu
Búcsú az egy- és kétforintosoktól Kecskeméten - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;