Chipes bérlet a kecskeméti járatokon - Kecskemét
Kecskemét - Kecskemét és Helvécia között tesztelik az autóbuszokon az úgynevezett chipes bérletrendszert.
A bérletesek mintegy 80 százaléka használja már az újdonságot, ám zökkenők azért még akadnak. Május óta használhatnak az utasok chipes bérletet Kecskeméten. Nem kell külön igazolvány, mert a fényképes kártya igazolja a személyazonosságot, a beépített chip pedig számon tartja, meddig váltott bérletet az illető. Ezekkel a bérletekkel nem kell havonta sorban állni a központi pénztárnál, a buszon feltölthető. A kedvezmények jogosultságát azonban ugyanúgy kell igazolni.
„Diákoknál egyetlenegy probléma van, hogy évente változnak a diákigazolványok, hiszen meg kell nézni, hogy abban az évben az illető diák jár-e iskolába, és ez annyit jelent, hogy egy ilyen évi kontrollra be kell menni az elővételi pénztárba” – véli Hunyady Szabolcs, a Kunság Volán Autóbuszközlekedési Részvénytársaság vezérigazgatója.
A chipkártya lehetővé teszi, hogy az utas csak annyi utazást fizessen ki, amennyit ténylegesen utazik, vagy elektronikus pénztárcaként feltölt rá egy összeget, és addig használja, ameddig a pénz tart..
www.kecskenet.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Chipes bérlet a kecskeméti járatokon - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu