Civil árfigyelők akcióban
"Bács-Kiskun Az ország legnagyobb megyéjében is megkezdték árfigyelő akciójukat a fogyasztóvédelmi egyesület munkatársai.
Egy-egy helvéciai, bajai, kunbaracsi és négy kecskeméti üzletben végeznek ellenőrzéseket ezekben a hónapokban.
Dr. Halász Erzsébettől, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület megyei elnökétől megtudtuk, az akció célja, hogy megfigyeljék: a kereskedők érvényesítik-e áraikban a januári adócsökkentést. Az év első napjától 25 százalékosról 20 százalékosra csökkentett általános forgalmi adó ugyanis – elvileg – négy százalékkal mérsékelheti azoknak a termékeknek az árát, amelyek korábban a legmagasabb áfakulcsba estek. Az árcsökkentés nem kötelező, ezért is szolgálhat fontos információval a vásárlóknak az akció, aminek eredményét nyilvánosságra hozzák. "
(Forrás: www.petofinepe.hu)