Elindulhat a tizenéves szexuális felvilágosítók képzése - Kecskemét
Kecskemét - Közel kétmillió forintot osztott szerdán szét a Szociális és Egészségügyi Bizottság a célfeladat tartalékra pályázók között a 6 milliós keretből.
Folytatódhat tovább az Idősek Akadémiája, amely október elsején az Idősek Világnapja alkalmából szervezett programokkal egészül ki, de támogatták az ÁNTSZ kezdeményezését is, amely a középiskolás fiatalok körében olyan kortárs oktatók képzését szervezi meg, akik társaiknak a szexuális felvilágosításban nyújtanak segítséget.
Az egészségügyi célfeladat tartalék alapra érkezett pályázók között 700 ezer forintot osztottak szét, így támogatták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kötszervásárlását 300 ezer forintot, de megvalósulhat az ÁNTSZ kezdeményezési is, amely a középiskolás fiatalok körében olyan kortárs oktatók képzését szervezi meg, akik társaiknak a szexuális felvilágosításban és a nemi betegségek prevenciójában nyújtanak segítséget — tudtuk Trungel Ilonától. A Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke szerint ez a program egyedi és hasznos, hiszen a tinédzserek saját nyelvükön könnyebben befogadják az információkat.
Az Idősek Akadémiája is folytatódhat tovább, a bizottság a szociális célfeladat tartalékból közel 300 ezer forintot különített el a programsorozatra, amely október elsején az Idősek Világnapja alkalmából szervezett programokkal egészül ki.
A pályamunkák közül mindegyiket támogatta a bizottság, kivéve az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága négy anyagát, ezekből az egyiket átdolgozásra visszaküldték.
Az összesen 6 millió forintos tartalékra egyébként 5,6 milliós igény érkezett, és közel 2 millió forintot osztottak szét. Az alap többi részét tartalékolják az év további részére, a pályázatokat folyamatosan be lehet nyújtani.
Forrás: www.kecskemetitv.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Elindulhat a tizenéves szexuális felvilágosítók képzése - Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz