Elkezdődött a kecskeméti Nyári Fesztivál, a Megasztár énekesei nyitottak - Kecskemét
Kecskemét - Caramel és Bartók Eszter koncertjével kezdődött tegnap a kecskeméti Nyári Fesztivál, amit még két nagyszabású követ az idei nyáron.
A programokról tegnap tartott sajtótájékoztatót Zombor Gábor kecskeméti polgármester, Bak Lajos, az Erdei Ferenc Művelődési Központ igazgatója és Csabai Lili, a kecskeméti Hírös Hét Fesztivál szervezésének irányítója.
– Négy színpadon mintegy ötven program várja a kecskemétieket és az ideérkező turistákat a következő öt napban – mondta Bak Lajos. – A nagyszínpadon jól ismert zenészek, együttesek lépnek fel, a Kéttemplom-közben és a Deák téren lévő kisszínpadon pedig kezdő, fiatal művészek mutatkoznak be. A kecskeméti Szent István-szobor előtti téren nyitott műterem várja a vállalkozó szelleműeket, akik neves művészek segítségével próbálhatják ki a különböző képzőművészeti technikákat.
A legnagyobb kecskeméti buli szombaton várható, amikor a nagyszínpadon fellép az Irirgy Hónaljmirigy, Mester Tamás és a Groovehouse, déltől pedig élő Danubius-kívánságműsort vezet Garami Gábor, Kecskeméten.
A nyár további része is eseménydúsan telik majd Kecskemét, hírös városban. Július 5-én indul a kecskeméti Udvarszínház- és Udvarmozi-sorozat: csütörtökönként kertmozi, pénteken és szombaton pedig zenés színházi produkciók várják a lelkes kecskeméti közönséget a városháza udvarán. Fellép többek között Vásáry Tamás és felesége, Tunyogi Henriett, önálló esttel készül Für Anikó, és láthatjuk a Marica grófnő, az Indul a bakterház, és A kaktusz virága című előadást. A jegyárak idén is szolidnak mondhatók Kecskeméten: az Udvarszínházba 1500-2500 forint, a kecskeméti Udvarmoziba 500 forint a belépő.
Forrás: www.kecskemetitv.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Elkezdődött a kecskeméti Nyári Fesztivál, a Megasztár énekesei nyitottak - Kecskemét - Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz