Eredményesen tiltakoztak
"tömegközlekedés Régi rend szerint jár a 3-as és 14-es autóbusz
Elérték céljukat az új autóbusz-menetrend ellen tiltakozó műkertvárosiak és széchenyivárosiak. A képviselő-testület tegnap úgy határozott: július elsejétől a régi menetrendnek megfelelően közlekedjen a 3-as és a 14-es buszjárat.
Ismeretes, hogy Kecskeméten megszüntetik az autóbusz-közlekedésben a körjáratokat. Ez már megtörtént többek között a Műkertvárost a Széchenyi térrel összekötő 3-as vonalon is. A busz régen, kifelé menet a Csokor utcán, visszafelé pedig a Mártírok útján közlekedett. A változtatást nemcsak a város és a Kunság Volán Zrt. szorgalmazta, de sürgették a környékbeliek is. Az új menetrend szerint a busz menet-jövet érinti a Csokor utcát, és a méheslaposi iskolánál végállomás van. Ez azt jelenti, hogy akik a régi szokás szerint már kifelé menet felszállnak, azokat az iskolánál leszállítja a gépkocsivezető, hiszen őt erre szabály kötelezi. "
(Forrás: www.petofinepe.hu)
Szóljon hozzá