Észak-Rajna-Wesztfáliai vendégek látogatása Kecskeméten
Pénteken délben Kecskemétre látogatott a németországi Észak-Rajna-Wesztfália tartomány parlamenti küldöttsége Regina van Dinther (CDU) vezetésével.
A vendégeket a Városházán fogadta dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere, aki átfogó tájékoztatást adott a politikusokból és üzletemberekből álló delegációnak városunk múltjából és jelen helyzetéből.
Ezt követően Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester-asszony Kecskemét ipari és gazdasági lehetőségeit ismertette, majd Regina van Dinther, az Észak-Rajna-Wesztfáliai Tartományi Gyűlés elnök asszonya beszélt a jelen helyzet kihívásairól, és ennek lehetséges hatásairól a két ország relációjában. A német vendégek és városunk vezetői Bányai Gáborral, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökével és Gaál Józseffel, a Bács-Kiskun Megyei Iparkamara elnökével közös sajtótájékoztatón vázolták fel a lehetséges együttműködés főbb irányait.
A parlamenti képviselőkből és üzletemberekből álló német delegáció három napot tölt Magyarországon. A látogatás a 18 milliós Észak-Rajna-Wesztfália tartomány és Magyarország közötti politikai- és gazdasági kapcsolatok további élénkítését szolgálja, és e vizit utolsó állomásaként látogattak el Kecskemétre.
A kecskeméti program során a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében az üzletemberek találkozójára is sor került: mintegy 45 német és magyar cég vezetőjének részvételével. A német vendégek – bár nem becsülték le a jelenlegi gazdasági világválság európai hatásait, mégis igen optimistán nyilatkoztak a kilábalás lehetséges útjairól. Igaz, ezek a munkahelymegtartásra, továbbképzésre, szociális fejlesztésekre épülő német elképzelések pontosan ellentétesek a magyar kormány által minap bejelentett megszorításokkal.
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!

Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!