Étlen-szomjan tartott lovak, elvadult kutyák egy Bács-Kiskun megyei tanyán - Kecskemét

Kecskemét - A Pálmonostora településhez tartozó tanya néhány éve egy német házaspár tulajdonában áll. Úgy tűnik, most sorsukra hagyták állataikat
Állatvédők és állatorvosok is vizsgálódnak egy német pár ügyében, akik tanyájukon rossz körülmények között tartják...

állataikat - írta a szerdai Délmagyarország.

A napilap szerint a Csengeléhez közeli tanyán a lovak napokig étlen-szomjan magukra maradnak, a kutyák pedig kóborolnak, és megfojtják a szomszédos baromfikat.

A Csongrád és Bács-Kiskun megye határán levő tanyavilágban a szomszédok már többször tettek feljelentést a hatóságoknak, de elmondásuk szerint nem történt semmi. Szóban már több bejelentést is kaptak, de sajnos közigazgatásilag nem hozzájuk tartozik a terület, ezért nem tehetnek semmit - nyilatkozta a lapnak Sánta Ferenc, Csengele polgármestere.

A terület Pálmonostora közigazgatási vonzásában van. Az ottani polgármesteri hivatalnál be is jelentkezett a német pár, Hans és Sandra, akik több éve telepedtek le itt.

Fekete Miklós területi főállatorvos a lapnak elmondta: az állatok láthatóan nincsenek jó kondícióban, eddig azonban még nem szankcionáltak. A hatósági állatorvos most helyszíni szemlét rendelt el, ahol rendőrrel, mezőőrrel és a falu jegyzőjével együtt méri fel a helyzetet.

Étlen-szomjan tartott lovak, elvadult kutyák egy Bács-Kiskun megyei tanyán - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét- Kecskemét - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!


Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;