Évadnyitó társulati ülés a kecskeméti színházban
Kedden délben a hagyományos évadnyitó társulati üléssel kezdte meg 2009/2010-es szezonját a Kecskeméti Katona József Színház.
Cseke Péter igazgató köszöntötte az új társulatot, melybe számos művész érkezett, hiszen amint azt a direktor elmondta: az országot járva figyelte a tehetségeket. Idén megkezdődhet az új társulat építése, lévén hogy különböző karakterekre, posztokra eleve színészeket kellett hozni, más részint pedig a színházi társulat a fiataloknak is szeretne lehetőséget biztosítani.
Már javában folynak a próbák – az évadnyitó éppen csak megszakította Csehov: Három nővérének előkészületeit, mely a nyitóelőadás lesz a Nagyszínházban.
A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 2009/2010-es bemutatói:
NAGYSZÍNHÁZ:
Martos Ferenc - Huszka Jenő: LILI BÁRÓNŐ
Rideg Sándor: INDUL A BAKTERHÁZ operett vígjáték zenével
Shakespeare: SZENTIVÁNÉJI ÁLOM vígjáték
Molnár Ferenc: JÁTÉK A KASTÉLYBAN vígjáték
Michael Cooney: NEM ÉR A NEVEM vígjáték
Csehov: HÁROM NŐVÉR színmű
KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ:
Neil Simon: FURCSA PÁR - NŐI VÁLTOZAT vígjáték
Arthur Miller: PILLANTÁS A HÍDRÓL színmű
RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ:
Gogol: UTÓIRAT - színpadi fantázia Gogol művei nyomán
Garaczi László: PLAZMA - zenés TV-játék
Du¹an Kovaèeviæ: A MARATONFUTÓK TISZTELETKÖRT FUTNAK vígjáték
GYERMEKELŐADÁSOK:
Mosonyi Alíz - Darvas Ferenc: CSIPKERÓZSIKA zenés mesejáték
Lázár Ervin - Radványi Balázs: A NÉGYSZÖGLETű KEREK ERDŐ zenés mesejáték
BÉRLETEZÉS:
2009. AUGUSZTUS 24 -TŐL
Nyitva tartás: augusztus 24 - szeptember 18-ig: hétfő-péntek 9-16.30 óráig
szeptember 22-től: kedd - péntek 10-19 óráig
A bérletek megvásárolhatók a
SZÍNHÁZ SZERVEZÉSI- ÉS JEGYIRODÁJÁBAN:
Kecskemét, Katona József tér 5. Telefon: 76/501-177, 501-170/106
jegyiroda@kecskemetikatona.hu
www. kecskemetikatona.hu