'Ez nem is reformköltségvetés' - Kecskemét

Kecskemét - Nem reális Kecskemét 2007-es költségvetése, és feltehetően módosítani kell majd, ezért sem támogatta az SZDSZ-es frakció a város idei büdzséjét a csütörtöki közgyűlési szavazáson. Szerintük a korábbi évek költségvetését reprodukálja a 2007-es jelentős elvonásokkal kiegészülve.

Nem lesz elég pénz pályázatokra, az átgondolatlan, 200 embert az utcára küldő, intézményi átalakítások elfogadhatatlanok, a szociális támogatások terén pedig nem érvényesül a rászorultság, az csak olcsó propaganda, hangzott el egy hétfői sajtótájékoztatón.

"Ez nem is reformköltségvetés" — kezdte a hétfő délutáni sajtótájékoztatót dr. Szécsi Gábor, volt polgármester. Az SZDSZ-es frakció szerint több ok miatt is módosítani kell majd a város csütörtökön elfogadott, 2007-es költségvetését. Dr. Szécsi Gábor szerint a pályázati tartalékra elkülönített 300 millió forint háromnegyede már lekötött, a maradék 70-75 millió pedig szinte semmire sem elég.

A volt polgármester úgy vélte, az idei büdzsé az előző évek költségvetéseit reprodukálja."Strukturálisan, felépítését, logikáját tekintve semmiben sem tér el a korábbi évek költségvetésétől. Amiben különbözik az az, hogy a korábban is meglévő előirányzat típusok mentén radikális csökkentést javasol, különösen az intézményi működési előirányzati csomag" — fogalmazott dr. Szécsi Gábor.

A korábbi polgármester rámutatott: 200 munkahely szűnhet meg a városban idén az átgondolatlan, kampányszerűen végrehajtott intézményi struktúra átalakítás miatt. Szerinte nem lehet az intézményektől 250 millió forintos plusz bevételt elvárni, mikor több mint 700 millióval kevesebből gazdálkodhatnak. Mint mondta, ez irreális és tarthatatlan, pedig ezzel a 250 millióval is számol a büdzsé, amelyet így valószínű módosítani kell majd. Dr. Szécsi Gábor emlékeztetett: az ő elképzeléseik nem új keletűek, a 2006-os költségvetés határozati melléklete tartalmazta a mostani módosító indítványokat, csak az új vezetés mindezeket figyelmen kívül hagyva alkotta meg a perspektívákat és elveket nélkülöző tervezetet.

Dr. Márton Zoltán az oktatási ágazatot érintő módosításokat kritizálta, valamint az önkormányzat tervezett fűtés kompenzációs rendszerét, amelynek szavai szerint nincs köze a valódi rászorultsági elvekhez. "Ennek semmilyen más oka nincs, mint egy a lakosság felé való olcsó propaganda, amely arról szól, hogy itt van ez a gonosz kormány, ezzel szemben itt van egy jóságos önkormányzat, és megvédi őket az intézkedésekkel szemben" — mondta.

Az SZDSZ felelőtlenségnek tartja, hogy az új városvezetés megígérte a lakosoknak, hogy a kormányzati megszorításokat ellensúlyozni fogja helyi szinten, szerintük ez nem célravezető. Ugyanakkor azt is leszögezték: reformpártiak ők is, de az ő felfogásukban a reformköltségvetés teljes strukturális átalakítást jelent, ezt pedig nem tükrözte a város idei büdzséje, ezért nem is támogatták.

(Forrás: www.kecskemetitv.hu)

Szóljon hozzá fórumunkon: 'Ez nem is reformköltségvetés' - Kecskemét

A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz