Fejben behozott előny - Formula Student találkozó Kecskeméten

Idén rengeteg sportrendezvényről kellett lemondanunk a pandémiás helyzet miatt, ugyanez a helyzet az autóversenyekkel is. Hogy a háttérben megbúvó, igen komoly technikai munka ne vesszen kárba a 2020-as szezonban, megrendezték az első Formula Student találkozót, amelynek a kecskeméti Birizdokart Gokart Stadion adott helyet. 

A Járműmérnökök Egyesületének és a Michelisz Norbert által alapított, kecskeméti bázisú M1RA versenycsapatának támogatásával megvalósuló eseményen magyar oktatók és hallgatók vettek részt.  

a kecskeméti M1RA tesztel

a kecskeméti M1RA tesztel

A kontinens legnagyobb egyetemeinek mérnök hallgatói rendszeresen részt vesznek megmérettetéseken, amelyeken az autóversenyek bástyáiként szolgáló technológiai újításokat, alkalmazott technikákat mutatják be, tesztelik, akár megépített versenyautókon is. Idén például négy belsőégésű motorral működő és egy elektromos hajtású, önvezető autót tesztelhettek a leendő autótervezők.

Az idén jelentősen korlátozottak az ilyen események lehetőségei, de egy tesztnapot a magyar hallgatóknak sikerült összehozni a kecskeméti gokart stadionban. 

 

M. A.

 

Forrás: autopro.hu

Fotó: bmemotorsport.hu