Fiatal házasok kihasználatlanul hagyott lakáslehetőségei
"Tavaly még csaknem százan, idén eddig csak tizennyolcan pályáztak az önkormányzat lakásaira
Az utóbbi években Kecskeméten is megváltoztak a házasodási szokások. Valószínű ennek is köszönhető, hogy egyre kevesebben veszik igénybe a fiatal házasok számára létrehozott bérlakásokat. Tavaly még százan, idén már csak tizennyolcan pályáztak.
Az átlag szerint eddig a 21 és 23 év közötti fiatalok kötöttek házasságot, ma már ez kitolódhat akár harmincéves korig is. Amire oda kerül a sor, hogy öszszekötik az életüket, megteremtik maguknak a megfelelő feltételeket, kialakítják az egzisztenciájukat. Így már nem bérlakásba, hanem saját fészekbe költöznek. – Egy pár évvel ezelőtt még 150, tavaly 97, idén, az első félévben csak 18 pályázó szeretett volna Kecskeméten a fiatal házasok garzonjába költözni – tájékoztatta a lapunkat dr. Bak Sándor. A polgármesteri hivatal lakásgazdálkodási osztályának vezetője elmondta, hogy a bérlakásokat nem szociális alapon adják ki, hanem pályázat útján lehet hozzájutni. A fiatalok öt évig maradhatnak a lakásokban, de ha szükségük van rá még egy évet kaphatnak. "
(Forrás: www.petofinepe.hu)
Szóljon hozzá