Galántán járt a kecskeméti Aurin - Kecskemét
Kecskemét - Kecskemét nagy szülöttére emlékeztünk decemberben, de a jubileumi év ünnepségei átérnek a mai magyar határokon.
Kodály Zoltán gyermekkorát Galántán töltötte, s aztán egész életében elkísérték ottani élményei: a megtanult népdalokat, megőrzött emlékeket jóval később, egy csodálatos kompozícióban dolgozta fel
Az év külföldi vendégszerepléseit – és az emlékévet zárva, a Kodály Iskola Aurin Leánykara a felvidéki helyszínre ellátogatva is tisztelgett a mester emléke előtt.
Felvidéken, a mátyusföldi Galántán ma is szeretettel és hűséggel őrzik Kodály Zoltán emlékét: szobra van a városban, és utca, valamint több helyi és környékbeli magyar kórus viseli a nevét. Szeretettel emlékezett meg a városról a 125 esztendeje született zeneszerző is – emlékiratai szerint itt töltötte legszebb gyermekéveit. Kodály az egykori kis mezőváros nevét világhírűvé is tette a „Galántai táncok” című művével – amely a világon a legtöbbet játszott zenekari repertoárdarabok között szerepel.
Természetes, hogy a Kodály emlékév során a magyar szervezetek Galántán is számos programmal emlékeztek Kodály Zoltánra. A születésnap dátuma felé közeledve december 7. – 9. között rendezték meg a Kodály Kórusok IV. Galántai Nemzetközi Találkozóját, ahová Kecskemétről az Aurin Leánykar kapott meghívást. Erről a vendégszereplésről, Kodály születésnapjának megünnepléséről kérdeztük Durányik Lászlót, a kórus karnagyát:
- Pénteken délben indult az Aurin Leánykar busza Szlovákiába, és még aznap a pécsi leánykarral együtt léptünk fel a galántai Pátria otthonban. Szombaton egymás után adtak hangversenyt a kórusok, miközben a vasútállomás épületén - ahol Kodály édesanyjával és állomásfőnök édesapjával évekig lakott – koszorúkat helyeztünk el a zeneszerző emléktáblájánál. A fellépők között volt a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Leánykara, a Galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Gyermekkara, a Székesfehérvári Kodály Zoltán Gimnázium Kodály Zoltán Leánykara, a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykara, a Kecskeméti Kodály Iskola Aurin Leánykara, a Galántai Kodály Zoltán Daloskör, az olaszországi “Corale Città di Gradisca d’Isonzo” vegyeskar és a Szlovákiai Magyar Tanítók Vass Lajos Kórusa.
- Az ünnepi hangverseny a Művelődési Központban volt. Az eseményt Schneider Márta kulturális szakállamtitkár nyitotta meg és köszöntötte. A műsor egyik csúcspontja a három magyar leánykar közös műsora volt. A kecskemétiek a színpadon, míg a pécsi és fehérvári leányok a nézőtér soraiban foglaltak helyet. A fergeteges hangzású összkart én vezényelhettem. A nap a Szent István Király nevét viselő templomban megtartott esti ünnepi hangversennyel zárult, és az Aurin Leánykar ekkor Farkasdon is közönség elé lépett. Vasárnap a három magyarországi kórus: a székesfehérvári leánykar, a kecskeméti Aurin és a pécsi leánykar még énekelt a vágai, a felsőszeli és a zsigárdi szentmisék, illetve istentiszteletek szolgálatában is.
- A találkozó hangulata egyébként mindvégig nagyszerű volt, joggal mondhatom hogy otthonos. A Csemadok helyi szervezői mindenben kitettek magukért, igaz barátsággal és szeretettel fogadták a vendégeket, és zökkenőmentes lebonyolítással segítették a rendezvényt. A kecskemétieknek még külön figyelem is járt a fesztivál „motorjától”, Mézes Rudolftól, aki a Csipero találkozó révén már régtől kötődik városunkhoz, kedves ismerősünk. Úgy gondolom, hogy a helyszínek komolysága és a látható ünnepélyesség miatt sem lehetett szó olyan bekiabálásokról, mutogatásokról, mint ami a „Kodály országa” rendezvénysorozat fellépőit zavarta meg november közepén, a galántai Tesco bevásárlóközpontban.
- A jubileumi évnek ezzel számunkra természetesen még nem volt vége, sok szép esemény maradt az utolsó hétre, és sok komoly fellépés várt a kórusaimra is. Az Aurin meghívást kapott a Zeneakadémia „Kodály Maraton”-jára december 12-én, mikor a nap folyamán az ország legjobb kórusai, zenekarai és zeneművészei adták elő Kodály műveit reggel 10 órától késő estig.
December 16-án, Kodály Zoltán 125. születésnapján pedig, szinte egész nap „szolgálatban” voltunk. Délelőtt a Psalmus Hungaricus emlékmű avatásán, délután a Vasútállomás emléktáblájának koszorúzásán énekeltünk. Innen a Piarista templomba mentünk, ahol egyházzenei hangverseny volt a mester kórusműveiből. Itt már dupláztunk, hiszen az Aurin mellett a Miraculummal is felléptünk. A gyermekkar aztán hétfőn, a kecskeméti ünnepi gálakoncerten a Psalmus Hungaricus előadásában is közreműködött, Erdei Péter vezényletével. .
Forrás: www.hirkereso.hu
Galántán járt a kecskeméti Aurin - Kecskemét - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;