Gépjármű Ügyintézési Pont Kecskeméten

Kecskemét első Gépjármű Ügyintézési Pontját adták át.

Az idei év, 2022. február 1-jén kezdte meg működését a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Rákóczi út 5. szám alatti Kormányablakában Kecskemét első Gépjármű Ügyintézési Pontja (GÜP) a hatékonyabb és gyorsabb ügyfélkiszolgálás érdekében.
 
A Rákóczi úti kormányablakba 67 gépjármű-kereskedéssel foglalkozó partner hozza kérelmeit, ebből 29 nagyobb cég, akik napi rendszerességgel. Ezek a vállalatok jelentős számú autót állítanak forgalomba, így a kecskeméti GÜP most az ő munkájukat nagyban segíti.
 
Dr. Szeberényi Gyula Tamás, Kecskemét alpolgármestere szerint lépést kell tartani a fejlődéssel, így mindig nehéz, ha a fejlesztendő területekről kell dönteni, azonban ahhoz, hogy a városban élők és a városban tevékenykedő vállalkozók otthonosan érezzék magukat, fejlesztésekre is szükség van.
 
A GÜP-ben intézhető ügyek a következők: 
  • márkakereskedések, használt jármű-kereskedések, szállítmányozó cégek gépjárművekkel kapcsolatos kérelmeinek átvétele, ügyeinek intézése (járművek forgalomba helyezése, átírása, kivonása),
  • ideiglenes rendszámok kiadásával kapcsolatos ügyintézés („Z”, „P”),
  • közlekedésigazgatási hatósági ügyekben háttérfeladatok ellátása.
 
G.B.
 
( Forrás:bkmk.hu )