Góliát és a tejes Dávid
"Bíróság A PSZÁF döntéséig felfüggesztették a peres eljárást
Töredékére törpült a korábbinak a hazai marhaállomány. A folyamat fő oka az óriás feldolgozók árlenyomó taktikája. Szerdán egy Góliát és egy tejesgazda Dávid közti pert fölfüggesztett a megyei bíróság."
"Szappanos Imre tavaly októberben közölte a MiZo-val: nem tud eleget tenni tejszállítási vállalásának. Az rt. 7 millió 360 ezer forintos követeléssel pert indított ellene. Ennek a pernek a tárgyalását tartották meg szerdán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A fentiekről kifejtette álláspontját dr. Kalmár Éva és a MiZo – a beolvadás óta Sole-MiZo – jogi képviselője. Az ügyvédnő a pert idő előttinek mondotta, mivel az említett ügyek, köztük a PSZÁF közigazgatási eljárása még nem ért véget. Az eljárás felfüggesztését kérte a bíróságtól. A MiZo képviselője ezzel nem értett egyet, azzal érvelve, hogy a kölcsön visszajár az alperes Szappanos Imrétől, a PSZÁF döntésétől függetlenül, mivel nem adott le tejet a törlesztés fedezésére. Szerinte az közömbös, hogy a MiZo-nak volt-e joga a hitelezésre. Végül is a Bács-Kiskun Megyei Bíróság dr. Kalmár Éva érvelését fogadta el: felfüggesztette a tejpert."
(Forrás: www.petofinepe.hu)