Hamarosan szezont zár az élményfürdő
"Kecskemét A helybéliek mellett a turisták is gyakran látogatták a strandot
Nyárzáró partyval búcsúztatta a szezont pénteken a kecskeméti csúszdapark.
Az eddigi adatok szerint várhatóan nem lesz veszteséges idén a létesítmény, ugyanakkor a várt nyereség is elmarad. - A júliusi meleg ellenére összességében alig volt több a kánikulai napok száma, mint az előző, gyenge szezonban - mondta Ludvigh Zoltán, a kecskeméti élményfürdő sportigazgatója. - A júniusi 10-12 fokos hidegben még akadt, aki fűtött otthon. Emiatt elmaradtak a tanév végén hagyományosan a csúszdaparkban megrendezett városi sportnapok is, ami jelentős jövedelemkiesést okozott. Bízunk az előttünk álló hétvégében, azonban több éves tapasztalat, hogy hiába zár a strand augusztus 31-én, 20-a után jelentősen lecsökken a forgalom, függetlenül attól, hogy jó az idő vagy sem."
(Forrás: www.petofinepe.hu)
Hamarosan szezont zár az élményfürdő - Szóljon hozzá