Három évet várt nyereményére egy kecskeméti férfi - Kecskemét
Kecskemét - Három évnyi pereskedés után a napokban megkapta nyereményautóját az a kecskeméti férfi, akinek - Magyarországon mindeddig egyedülálló módon - egy kecskeméti magánlottózó alkalmazottja elsikkasztotta nyertes szelvényét.
A férfi még 2004. decemberében játszott az ötöslottón és a lottózóban hagyott szelvényével autót nyert. A lottózó alkalmazottja viszont azt állította, hogy a férfi szelvényét elfelejtette feladni, a nyertes szelvényt pedig az édesanyja játszotta meg, így az autó az övé. A bíróság a nőt és édesanyját felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, az autót pedig a férfi megkapta.
Három évbe tellett, míg a bíróság jogerősen is kimondta, hogy az autó a kecskeméti férfié, és a nyertes szelvényt a magánlottózóban dolgozó ismerőse elsikkasztotta. A nyereményautót is a nő édesanyja vette át, hazavitte Kecskemétre, ahol másnap a rendőrség lefoglalta. Három évig senki sem ülhetett bele.
A bíróság 2006. novemberében első fokon és tavaly decemberben másodfokon is a férfinek ítélte az autót. A lottózóban dolgozó nőt és édesanyját jogerősen 8-8 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Szabó László három éve egy magánlottózóban dolgozó ismerős nőre bízta szelvényeit. Amikor meghallotta a rádióban, hogy abban az üzletben nyerték meg az autót, amelyikben ő is játszott, sietett a lottózóba, de a feladott szelvényekből egy hiányzott - az alkalmazott azt mondta: elfelejtette feladni. A nyertes szelvényt édesanyja játszotta meg. A férfi még mindig bosszús, ha a történtekre gondol, az akkor négymilliós nyereményautó ugyanis most épp a felét éri.
Forrás: www.zalaihirlap.hu
Három évet várt nyereményére egy kecskeméti férfi - Kecskemét - Kecskemét - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;