Hogy valóban felhőtlen öröm legyen a kecskeméti vakáció
Kicsöngetnek az iskolákban – s ez a csengőszó most közel három hónapra szól. A kecskeméti gyermekek által oly nagyon várt vakáció azonban számos gondot jelent egyúttal a szülőkre nézve, hiszen hirtelen jelentkeznek a nyaralás anyagi terhei, és a felelősség terhe, hogy csemetéiket a nyáron is biztonságban tudhassák.
E problémák minden szülő és gyermek számára megnyugtató megoldásáért idén is széles körű összefogás bontakozott ki Kecskeméten, melyről az Ifjúsági Otthonban adtak tájékoztatást a város ifjúságpolitikájában aktívan részt vevő intézmények és szervezetek.
Amint azt a programokat felügyelő dr. Sárközy István, Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere elmondta, komoly erőfeszítéseket tesz az önkormányzat a város művelődési és civil szervezeteivel összefogásban azért, hogy a vakációzó gyermekek biztonságban legyenek a nyáron is, élményekkel és tudással gazdagodjanak a szünidő napjai alatt.
Ezt követően az összefogásban részt vevő intézmények és szervezetek: az Ifjúsági Otthon, az Erdei Ferenc Kulturális Központ, a Katona József Könyvtár, a Ciróka Bábszínház, a HELPI Ifjúsági Információs Iroda, a Református Iskola és az EMMAUS Ház, az Európa Jövője Egyesület, a Kecskeméti Élményfürdő és Csúszdapark, a Nők a Nemzet Jövőéért Egyesület, a Kiskunsági Nemzeti Park – Természetháza, a Kefag Zrt. – Arborétuma, a Nagycsaládosok Egyesülete, a Porta Egyesület, a Bácsvíz – KSVC és az Ujhidi Tenisziskola, valamint a Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Alosztálya képviselői mutatták be a kecskeméti intézmények és civil szervezetek szabadidős és táborozási kínálatát, és adtak tájékoztatást a gyermekek és az ifjúsági korosztály lehetséges nyári programjairól, és a bűnmegelőzés kérdéseiről.
Olvasóink honlapunkon hamarosan folyamatosan és részletesen tájékozódhatnak városunk szünidei kínálatáról.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a fórumon!