Ifjú kecskeméti csellisták sikerei - Kecskemét
Kecskemét - Az elmúlt hétvégén Kecskeméten, a Kodály Iskolában rendezték meg a Starker János X. Országos Szakközépiskolás Gordonkaversenyt, ahol Agócs Márta tanárnő kecskeméti növendékei az elmúlt versenyekhez hasonlóan, szenzációsan szerepeltek.
Hatalmas sikert aratott a kecskeméti csellisták új generációja: a Kodály Iskola mind az öt indulója díjazott lett, négyen közülük pedig, első díjat nyertek.
Az I. korcsoportban Szabó Laura lett az első, s nem csak a kecskeméti verseny fődíjának számító Czakó Éva-díjat kapta meg, hanem a legmagasabb pontszámot elért versenyzőként a Csellótársaság serlegét is. Produkciója annyira meggyőzte a szigorú zsűrit, hogy a döntőben az elérhető 100 pontból a maximális 100 pontot kapta meg. Ugyanebben a kategóriában Domokos Izabella a tiszteletre méltó harmadik helyezést érte el.
A II. korcsoport győztese Karasszon Eszter, a harmadiké Mészáros Zsófia lett, a IV. korcsoportban pedig Umenhoffer Erik végzett az első helyen. Ilyen eredménylista után korántsem meglepő, hogy a tanári különdíjat felkészítő tanáruknak, Agócs Mártának ítélték oda.
Külön érdekesség, hogy a kecskeméti nagyközönség előtt főképpen karmesteri és zenekar-építői kvalitásairól ismert Gerhát László, aki kiváló pianista is, ezúttal, mint a kecskeméti versenyzők zömét kísérő tanár, zongorakísérői különdíjat kapott.
Forrás: www.kecskenet.hu
Ifjú kecskeméti csellisták sikerei - Kecskemét - Kecskemét - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;