Indiai és orosz népmesék, Shakespeare retro feldolgozásban - Kecskemét
Kecskemét - Befejezte munkáját a Kecskeméti Animációs Fesztivál két előzsűrije.
A magyar filmek seregszemléjére százhuszonöt alkotást neveztek, amelyek közül százhetet tartott érdemesnek a zsűri arra, hogy részt vegyen a versenyben. Az európai filmek fesztiválján a huszonkét nevezett filmből tizenkettő maradt versenyben. Június 20-24-e között nem csak szakmai vetítések lesznek a hírös városban. Sőt! Közel négyszáz filmet láthat a közönség a már megszokott három helyszínen: a művelődési központban, az ifjúsági otthonban és a főtéren. Ezek között lesznek orosz és indiai népmesék, illetve válogatás a román és ausztrál animáció történetéből.
A főtéren óriásképernyőn lesz látható a 80 esztendős Dargay Attila három filmje: Vuk, Ludas Matyi, Szaffi. Ugyanitt vetítik a Kodály-év tiszteletére a Háry Jánost, Richly Zsolt rendezésében. A neves alkotó egyébként a zsűri tagja, csakúgy mint M. Tóth Géza, akinek Oscar-jelölt Maestro című filmje a 2005-ös KAFF díjazottja volt. Különleges főtéri program ígérkezik Szent Iván éje előtt egy nappal, június 23-án a fővárosi Merlin Színház Szentiván éjjelén című előadása. Mivel a bemutató egybeesik a retro jegyében meghirdetett Múzeumok éjszakájával, rendhagyó retro, zenés Shakespeare-feldolgozást láthatunk. Lesz képregénykiállítás, filmkészítő animációs workshop Szoboszlay Péter rendező irányításával, és idén is gyerekek döntenek arról, melyik film kapja az ORTT 1 milliós fődíját.
***
Magyar animációs filmek seregszemléje Százhét film versenyez a magyar filmek fesztiválján: 34 rövidfilm 7 epizód tv-sorozatokból 31 reklámfilm és videoklip 36 vizsgafilm
Forrás: www.petofinepe.hu
Szóljon hozzá fórumunkon: Indiai és orosz népmesék, Shakespeare retro feldolgozásban - Kecskemét
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!
Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: magyarorszag.mconet.biz