Ipari terület lehet a gokartpályából - Kecskemét

Üzem épül a kecskeméti gokartpályán? Ez is elképzelhető, ugyanis Sipos László alpolgármester átminősíttetné a sportlétesítményt ipari területté.
Azt reméli, hogy így a többször is áruba bocsátott pályát végre értékesítheti az önkormányzat, ráadásul kétszer annyiért, mintegy 6-700 millió forintért. Az alpolgármester hangsúlyozza, nem a pálya megszűntetése a cél, de tovább már nem tudja fenntartani az önkormányzat a létesítményt.



Szebb napokat is megélt már az 1980-ban épült kecskeméti gokartpálya. 1988-ban élte aranykorát, akkor itt rendezték a világbajnokságot. Ma siralmas kép fogadja azokat, akik még mindig használják a most még önkormányzati tulajdonú pályát.



Négy pályázatot is kiírt már az önkormányzat a pálya értékesítésére. Mind sikertelenül zárult. Most felmerült az a lehetőség, hogy ipari területté minősítsék a létesítményt, hátha így nagyobb lesz az esély. Az átminősítés egyébként több mint egy évig is eltarthat.



300 milliós bevétellel számolt az önkormányzat, de a legmagasabb ajánlat ennek a harmada volt csupán. Ipari területként viszont 600-700 millió forintért is el tudná adni a város, érvel Sipos László alpolgármester. Ettől függetlenül, ha pályázaton kívül közben megfelelő ajánlat érkezik a pályára, leállítják az átminősítés folyamatát, és tárgyalnak a lehetséges vevővel. "Nem a pálya megszüntetése a célunk. Egyszerűen nem tehetjük meg, hogy valakinek ingyen vagy kevés pénzért bérbe adjuk, ha vállalja, hogy öt évig sportcélra üzemelteti" — mondta Sipos László.



A jelenlegi üzemeltető, Farkas Tibor aggódik a pályáért és a motorsportért. Azt mondja, hogy egész Európában a gokartosok jó szívvel gondolnak Kecskemétre, kár lenne a ringért, azt inkább fejleszteni kellene. A Kecskeméti Rapid Motorsport elnöke szerint százmillió forint kellene ahhoz, hogy jó színvonalú legyen újra a pálya.



Erre az évre több versenyt is lefoglaltak már. Az alpolgármester azt mondta, azon lesznek, hogy ezeket még meg lehessen rendezni.

(Forrás: www.kecskemetitv.hu)

Ipari terület lehet a gokartpályából - Kecskemét - Szóljon hozzá