Jó hangulatú családi alkotónap volt ",,A Nagy Rajzolás"
Az Angliából világhódító útjára indult tíz éves Nagy Rajzolás program egyik helyszíneként Kecskeméten az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ 2009. október 10-én 10 órától egész napos programmal várta a képzőművészeti alkotóképességüket kipróbálni és fejleszteni kívánó érdeklődőket.
A rajzolás ugyanis olyan alapvető emberi képesség, amely hasznossá válhat az élet valamennyi területén, mivel a rajzolás kreativitásra ösztönöz, gondolkodásra és tervezésre késztet, látni tanít.
Az intézmény a város képzőművészeivel összefogva sokféle anyaggal, alkotási lehetőséggel csábította alkotómunkára korhatár nélkül a szülőket és gyerekeket, a nagyikat és az unokákat.
Csak az első vonalat volt nehéz meghúzni, különösen a felnőtteknek, de azután már minden nagyon könnyen ment. Közel kétezren feledkeztek bele a közös és egyéni alkotómunkába.
Kádasi Laurának, a Zöldház Rajzstúdió vezetőjének irányításával több százan készítettek egy hatalmas, mesebeli, díszes sárkányt.
Szabó Pál és Ragó Lóránt képzőművészek a kavicsfestést, az ásványrárajzolást és az egészalakos „családi” festmények készítését segítették.
Kőrös Sára művésztanár az ásványmozaikok, a homokkompozíciók készítésében és a homokanimáció kipróbálásában segítette a kicsiket és nagyokat.
A Kandó Kálmán Szakközépiskola Művészeti Tagozatának művésztanárai (Lakatos Pál Sándor, Miklós Árpád, Pál Nagy Balázs, Sári Miklós, Szegedi Zsolt) irányításával több száz gipszkarc készült. Félszáz pasztellkréta- és szénrajzból készült el egy hatalmas szalagkép, amelyet animációs filmen is megörökítettek a résztvevők. Horganyzott drótokból egy térrajzot is alkothattak az érdeklődők.
A Kecskeméti Képzőművészek Közössége és a Kecskeméti Képzőművészeti Szabadiskola alakrajz performanszot is bemutatott A. Varga Imre képzőművész irányításával.
A Katedra Szakközépiskola művésztanárai (Istvánffy Ilona, Lukács Gyöngyi, Pongrácz Márta, Szoboszlay Eszter, Szikora Imre, Zsolczai Balázs) segítették annak a kilenc méteres alkotásnak a közös elkészítését, amely a kecskeméti főtér nevezetességeit ábrázolja, és közel ezer alkotó „keze nyomát” viseli.
Mindazok, akik az Erdeiben töltötték a szombatjukat, azok felismerhették azt is, hogy nem csak otthon, vagy unalmukban lehet a füzet szélére, lehet firkálgatni, hanem érdemes társaságban közösen is rajzolni, alkotni, ami nagyon jó ízű dolog is lehet, mint a közös muzsikálás.