Karrierlehetőségek Kecskeméten

A legutóbbi felmérések szerint a kecskeméti álláskeresők száma 3297 fő volt. Ez a szám azóta csökkent, ugyanis a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztálya által májusban megrendezett állásbörzén megjelenő 19 cég több száz azonnal betölthető állást kínált ezeknek a személyeknek. Ennek ellenére, továbbra is kb. 2100 fő keres állást Kecskeméten.

Ha Te is ezek közé a személyek közé tartozol, nézd meg, milyen lehetőségeid vannak Kecskeméten. Vannak állásajánlatok, melyek a betanított munkásokat és szakmunkásokat célozzák meg, de a középiskolai végzettséggel és diplomával rendelkezők is bőven szemezgethetnek a munkalehetőségekből.
 
Milyen lehetőségeid vannak Kecskeméten?
 
A továbbiakban a Kecskeméten elérhető állások közül mutatunk be hatot. Megtudhatod, mit is foglalnak magukban az egyes munkakörök, milyen főbb feladatokat kell ellátnod a munkavégzés során, és milyen feltételeknek kell megfelelned a pozíció betöltéséhez.
 
- Recepciós
 
A recepciósok gyakran az első személyek, akikkel egy irodába belépve találkozunk. Elsődleges feladataik közé tartozik az adott cég ügyfeleinek üdvözlése, valamint a telefonhívások fogadása, így a recepciós munka ideális lehet olyan személyek számára, akik kiváló interperszonális készségekkel rendelkeznek. Mivel egy recepciós gyakran központi szerepet tölt be egy irodában, és általában különböző részlegekkel érintkezik, így a fentiek mellett egyéb feladatokat is el kell látnia.
 
Vannak recepciósok, akik fontos szerepet töltenek be az adott vállalat biztonságos körülményeinek fenntartásában azáltal, hogy igazolványokat állítanak ki a munkahelyi dolgozóknak és látogatóknak egyaránt. A látogatók esetében odafigyelnek az igazolványok begyűjtésére, valamint a látogatói napló szakszerű vezetésére is. A recepciósok ezen kívül segítik az irodai dolgozók munkáját – e-maileket küldenek vagy válaszolnak meg, irodai kellékeket rendelnek, ha fogyóban van a készlet, időpontokat beszélnek meg az ügyfelekkel, naprakészen tartják az irodai nyilvántartásokat, postai leveleket fogadnak és küldenek, valamint egyéb adminisztratív feladatokat látnak el. Végül pedig, ha egy recepciós olyan irodában dolgozik, amely az ügyfélszolgálatra összpontosít, akkor a recepciós kezeli az ügyfélpanaszokkal kapcsolatos problémákat is.
 
A recepciós munkakör esetében legtöbbször nincs meghatározott iskolai végzettségi követelmény, de sok olyan munkahely van, amely legalább érettségit vár el. Sőt, akadnak olyan cégek is, melyek – a szerepkörrel járó szakmaibb feladatok miatt – inkább a felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését várja.
 
 
- Fogászati asszisztens
 
Ha egy fogászati asszisztensre gondolsz, talán az első, ami az eszedbe jut, hogy ő az a személy, aki a fogászati szék mellett áll, és műszereket ad át a fogorvosnak, aki elvégzi a szükséges beavatkozásokat. Azonban, ez csak a kezdet. Valójában a fogászati asszisztensek olyan szakmai szerepeket látnak el, melyek vagy a páciensekre, vagy a klinikán belüli szervezési feladatokra összpontosítanak.
 
Például előkészítik a vizsgálóhelyiségeket, sterilizálják az eszközöket és felszereléseket, röntgenfelvételeket készítenek, és segítenek a fogorvosoknak az olyan eljárásokban, mint a tömések, koronák, foghúzások, fogászati lenyomatok készítése vagy gyökérkezelés. Fontos feladatuk a betegek műtétre való előkészítése is, valamint az egyes beavatkozások, műtétek utáni eltakarítás és fertőtlenítés. Az eljárások során kezelik a berendezések és monitorok működtetését, valamint további adminisztratív feladatokat is ellátnak. A fogászati asszisztensek végezhetnek polírozást is, vagy elmagyarázhatják a betegeknek a megfelelő foghigiéniát.
 
Vannak klinikák, melyek nem követelnek meg formális képzéseket a fogászati asszisztensi poszt betöltéséhez. Azonban a legtöbb helyen elvárt, hogy a jelentkezők szakképzési programon vegyenek részt és elsajátítsák a munkához szükséges készségeket, illetve vannak olyan klinikák is, ahol már egy diplomát is fel kell mutatni.
 
 
- Pénztáros
 
A pénztárosi munka az egyik legrugalmasabb és legsokoldalúbb munkakör, amely számos előnnyel járhat. Nem számít, hogy egy középiskolát végzett, első munkahelyét kereső személy, vagy egy tapasztalt egyetemi hallgató vagy-e, a pénztárosi állások mindenki számára elérhetőek. Mindig lesz olyan étterem, szupermarket vagy barkácsáruház, amelyik teljes vagy részmunkaidős pénztárost keres.
A pénztárosok elsődleges feladata a fizetések fogadása és feldolgozása. Ennek szerves része a pénztárgép szakszerű kezelése és nyugták kiállítása. Ezen kívül számos egyéb feladatot is ellátnak. Például üdvözlik a vásárlókat és segítséget nyújtanak az esetleges kérdésekkel kapcsolatban, folyamatosan tisztán tartják a munkaterületüket, bezacskózzák vagy becsomagolják az ügyfél által megvásárolt termékeket, továbbá részt vállalhatnak az árucikkek feltöltésében és a leltározásban is
 
 
- Szállító
 
A szállító árut szállít egyik helyről a másikra. Ő gondoskodik arról, hogy a termékek időben és jó állapotban érkezzenek meg a célállomásra - a cím megtalálásához általában navigációs rendszert használ. A szállítás mellett fő feladataihoz tartozik például a szállítási dokumentáció ellenőrzése és az ügyfél általi hitelesítése, a jármű tisztán tartása és megfelelő működési állapotának biztosítása, a termékek csomagolása, be- és kirakodása, valamint a csomagok megfelelő kezelésének biztosítása.
A legtöbb szállító sofőrnek legalább 3. vagy 4. osztályú jogosítványra és legalább kétéves vezetői tapasztalatra van szüksége a pozíció megszerzéséhez. Hasznos, ha ismerik az egyes útvonalakat és a környéket, ahová szállítanak. A kézbesítő sofőrök általában egy menetrend szerint vesznek fel és adnak le csomagokat, és a megtett út alapján számolják ki a ledolgozott munkaórákat.
 
 
- Pénzügyi asszisztens
 
A pénzügyi asszisztens fő feladata a pénzügyi osztály támogatása a napi műveletekben, szükség szerint adminisztratív és irodai feladatok elvégzésével. Egyéb feladatai közé tartozik a pénzügyi nyilvántartások rendezése, a számlatáblázatok frissítése, a bankszámlakivonatok egyeztetésében való segítségnyújtás, a kifizetések feldolgozása, számlák kiállítása, a pénzügyi kimutatások ellenőrzése, a pénzügyi eltérések felülvizsgálatra való felterjesztése és a költségelemzési jelentések felülvizsgálata. A pénzügyi asszisztensnek ezen kívül ismernie kell a pénzügyi iparágat és a számviteli folyamatokat, valamint erős analitikai és szervezési képességekkel kell rendelkeznie.
A pénzügyi asszisztensi poszt betöltéséhez legalább középiskolai végzettséggel kell rendelkezned, bár a legtöbb ebben a szakmában tevékenykedő személynek főiskolai végzettsége is van. Emellett a pénzügyi asszisztensek 59%-a az alapképzést, míg 7,5%-uk a mesterképzést is elvégezte.
 
keon_allas_5
 
- Takarító
 
A takarítók gondoskodnak arról, hogy egy szoba, épület vagy más terület makulátlanul tiszta legyen. Ez többek között magában foglalja a padló felmosását, a bútorok portalanítását és az egyes felületek tisztítását. Ők felelnek azért is, hogy minden terület fertőtlenített és mindig használatra kész legyen. Emellett kezelik a takarítóeszközöket, szükség esetén frissítik a leltárt, és beszerzési kérelmeket készítenek a tisztítószerek megrendeléséhez. Emellett nyilvántartást vezetnek a rendszeres takarítást igénylő területekről, hogy azok biztosan ne maradjanak ki.
A takarítói álláshoz nincs szükség semmilyen speciális képesítésre vagy tapasztalatra, de van néhány általános készség, amellyel egy jó takarítónak minden esetben rendelkeznie kell. Ilyenek például a jó interperszonális és kommunikációs készségek, a fizikai állóképesség, a nagyfokú odafigyelés a részletekre, a jó szervezőképesség, az alkalmazkodóképesség, a felügyelet nélküli, minőségi munkavégzés képessége, valamint a csapatban történő munkavégzés képessége.
 
 
Mindez csak néhány a Kecskeméten elérhető többszáz álláslehetőség közül, melyek segítenek kicsit felmérni a terepet. Neked melyik tetszett a legjobban?
 
J.M