Kecskemét 300 millió forintot tud költeni intézményeinek felújítására - Kecskemét

Kecskemét - A kecskeméti felújítási munkálatok egy része nyáron zajlik, de a tervek egy részét csak az ősz folyamán fogják megvalósítani. Tető- és nyílászáró-csere, fűtéskorszerűsítés, tornaterem-felújítás, ezek a legjellemzőbb munkálatok, amelyek több bölcsődénél és iskolánál hamarosan elkezdődhetnek.
A Forradalom utcai bölcsődében is a tervek szerint jelentősebb felújítási munkálatok indulnak el a nyáron. A 25 éves épületnél szükséges lenne a nyílászárók és a burkolatok cseréje, mind az épületen belül, mind azon kívül. A linóleumpadló is elöregedett már, csakúgy, mint a beépített szekrények és a radiátorburkolatok, ezek felújítása is fontos lenne, de a homlokzatra is ráférne egy alapos festés. Nem beszélve a tető szigeteléséről.

Egyedül a tető felújítása történt meg 13-14 évvel ezelőtt, de sajnos az időjárás, valamint az egyéb igénybevételek miatt nem bírta tovább, és nagyobb esőzésekkor beázik az épület, tudtuk meg a bölcsődevezetőtől. „Ez sok problémát okoz, amikor üzemelünk” — mondta Abonyiné Igert Éva.

Az intézménynek a felújításokkal párhuzamosan távlati tervei is vannak, így például szeretnének kialakítani egy játszószobát, valamint egy sószobát az asztmatikus tünetek megakadályozására, továbbá időszakos gyermekfelügyeletet, egyéni és csoportos foglalkozásokat is biztosítanának nem csak a bölcsődébe járó, hanem úgynevezett külsős gyermekeknek is.

A közbeszerzési eljárás még zajlik, a munkálatok várhatóan augusztusban indulnak. Csakúgy, mint a Lánchíd utcai, vagy a Hunyadivárosi bölcsődében, ez utóbbiban a tető felújítása mellett a fűtés korszerűsítését is szeretnék elvégezni. „Iskolák vonatkozásában a katonatelepi tornaterem felújítását tervezzük. Ez évek óta húzódó javítási-felújítási munka. Egyéb intézmény-felújítások között szerepel még a Piaristák tér Luther udvari szárnyának felújítása, ami a Kincstári Vagyonigazgatósággal történő tulajdonjog-rendezést követően indulna, ez körülbelül 40 millió forintos előirányzatot tartalmaz” — nyilatkozta a KTV-nek Koltai Gyuláné beruházási csoportvezető.

Ősszel újabb átalakítások kezdődhetnek el több önkormányzati épületnél is.Kecskemét egyébként 2007-ben mintegy 300 millió forintot tud költeni intézményeinek felújítására

Forrás: www.kecskemetitv.hu


Szóljon hozzá fórumunkon:Kecskemét 300 millió forintot tud költeni intézményeinek felújítására - Kecskemét - Kecskemét


Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: http://www.mconet.biz/; http://www.mconet.hu/