Kecskemét - A kecskeméti Udvarszínház megnyitott [Kecskemét]

[Kecskemét] - Július 17.-én este kilenc órakor, a kecskeméti Városháza Díszudvarán kezdetét veszi a kecskemétiek által az elmúlt években megkedvelt nyári színházi sorozat: az Udvarszínház.

 Kecskemét - A szórakoztató műsorfolyam egészen augusztus 16.-ig tart majd, az előző évek gyakorlatától eltérően a pénteki és szombati napok mellett – néha vasárnapoként, és mint a nyitónapon: csütörtökön is lesz előadás.

Kecskemét - A csütörtöki nyitóműsorban két jól ismert – és közkedvelt kecskeméti együttes: a Bohém Ragtime Jazz Band és az idén 15. szülinapját ünneplő Grapevine Dance Club mutatja be közös műsorát, „Ragtime-tánc” címmel.

 

Kecskemét - Az egész estét betöltő műsor igazi különlegességnek ígérkezik, hiszen a kedvelt jazz zenekar zenéire készült koreográfiák - charlston, swing, revü, step – megismertetik velünk azt a korszakot, mikor a felhangzó zenék még nem koncertprogramként – hanem szigorúan tánczeneként funkcionáltak.

Kecskemét - Rossz idő esetén is megtartják a programot – ez esetben az előadás helyszíne az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban lesz.

 

Kecskemét - Eső esetén ugyanígy áll ez a hétvége másik két programjára, így a július 18.-án pénteken, ugyancsak 21.00 órai kezdettel bemutatásra kerülő vendégjátékra, melynek – FIGYELEM!!! - esőnapja tévesen jelent meg a műsorfüzetben.

Kecskemét - Pénteken William Gibson: Libikóka című kétrészes színműve a Pinceszínház előadásában érkezik az Udvarszínházba. A Verebes István rendezte kamaradarab két szerepét népszerű színművészek: Szervét Tibor és Dobó Kata alakítják, a cselekmény pedig arról szól, hogy egy férfi és egy nő kapcsolatában számtalan váratlan vagy nehezen megfejthető helyzetet produkál az élet. Mindig úgy gondoljuk: ismerünk már minden fordulatot, aztán persze kiderül, hogy mégsem...

Kecskemét - Little Nightmare Music – azaz Kis Zenei rémálom. Mozart híres művének címét, a Kis éji zenét (angolul Little Night Music) parodizálva hirdeti magát a fergeteges kacagást kínáló Igudesman & Joo duó.

 

Kecskemét - A XXIII. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretén belül, április 7.-én hétfőn, 19 órától léptek volna fel az Erdei Ferenc Kulturális Központban, ám az előadás betegség miatt elmaradt, és így július 19.-én, szombaton 21 órai kezdettel kerül pótlásra az előzetesen hatalmas érdeklődést kiváltó komikus páros műsora.

 

Kecskemét - A fesztiválra megváltott jegyek természetesen az Udvarszínházi előadásra is érvényesek!

Kecskemét - A világhírű bécsi együttes olyan világnagyságok ajánlásával érkezik Kecskemétre, mint Roger Moore, vagy a Monthy Python. Nem tévedés, még a nagyszerű paródiákat és klasszikus filmeket készítő társulatot is megröhögtette az Igudesman & Joo duó, hiszen az esetükben kacagásról beszélni – nem fedi le teljességében a valóságot.

Kecskemét - Szombaton színre kerülő Little Nightmare Music című showjuk ugyanis egy valóban egyedülálló produkció, tele virtuozitással, varázslatos zenével és őrült humorral. A műsor elbűvöl gyermeket és felnőttet, és megnevetteti a rendszeres koncertlátogatót, csak úgy, mint azokat, akik idegenkednek a klasszikus zenétől.

Kecskemét Online témakörei:

Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan



Forrás: www.kecskemet.hu
Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz


Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz


Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz


A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;