Kecskemét - A létükért küzdenek az önkormányzatok [Kecskemét]
Tragikusnak és katasztrofálisnak nevezte a magyar önkormányzatok helyzetét Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, a kecskeméti Városházán kedden este tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Kecskemét - Amint azt a vendéglátójával, Sipos László alpolgármesterrel sajtótájékoztatót tartó Gémesi György elmondta: a baj nagyon nagy, sokkal nagyobb, mint bármikor ezelőtt, hiszen a kormány által keresztül vitt brutális mértékű forráskivonás az önkormányzatok létét fenyegeti. Pedig már a megszorítások előtt is tudható volt, hogy a 3200 magyar önkormányzatból 1600 a csőd szélén áll.
Kecskemét - A fele sincs meg a szükséges önkormányzati finanszírozásnak. - jelentette ki az elnök, majd így folytatta: - Nominálértéken további csökkenés észlelhető, hiszen az inflációval mért önkormányzati fogyasztói kosár 15 százalékos növekményt tenne szükségessé. Egyébként is bizonytalan, hogy a szolgáltatási díjakat, így például a távfűtés, vagy a szemétszállítás díját, a drámai elszegényedést hozó megszorítások után be tudja-e majd fizetni a lakosság? Tehát a bevételek ezen oldala is egyre katasztrofálisabb képet kezd mutatni, nem véletlen, hogy idén további 800 Milliárd Forinttal emelkedett az önkormányzatok adóssága.
- De a városok mellett válságos helyzetbe fognak kerülni a kistelepülések is. Ki kell viszont mondanunk, hogy a csőd oka nem az önkormányzati reform elmaradása, hiszen a képviselők számának csökkentése egy 10 Milliárd körüli megtakarítást eredményezhet, míg a hiány ennél nagyságrendekkel nagyobb.
Kecskemét - Nagyon komoly veszélyeket tartogat a következő esztendő, és nem tudom elfogadni azt a kormányzati álláspontot, hogy ezért az önkormányzatok a felelősek. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége egy érdekvédelmi szövetség, és azért találkozunk országszerte a polgármesterekkel, mert meg kívánjuk védeni az önkormányzatok érdekeit. Az önkormányzatok érdekérvényesítő képessége ugyanis sajnálatosan csökkent: a kormány a terhünkre fedezi a hiányát, mindeközben sem a törvényt, sem a kialkudott megállapodásokat nem tartja be.
Kecskemét - Pedig mi ugyanúgy választott képviselők vagyunk, mint a parlamenti képviselők, az önkormányzatok gazdálkodnak a büdzsé egyharmadával, és a beruházások 50 százaléka rajtuk keresztül valósul meg. A leghatározottabban tiltakozunk a kedden bejelentett 130 Milliárdos forráscsökkentés ellen, amelyből 13. havi bér egy részét finanszírozná a kormány.
Kecskemét - Felháborító, hogy a 13. havi bért - amely bérjuttatásként az egész éves jövedelem szerves része - a kormány szociális alapon próbálja meg elosztani. Másra viszont jut pénz: a MÁV-Cargo eladásából befolyó összegből 30 Milliárdot juttat a kormány az SZDSZ-es vezetésű fővárosi önkormányzatnak, nyilván való módon ezzel fizetve ki, a költségvetési végszavazásban leadott SZDSZ-es voksokat. Ezt elfogadhatatlannak tartjuk, hiszen ha fővárosnak jár, akkor a vidéki városoknak is jár ez az összeg.
|
Kecskemét Online témakörei:
Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan
|
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: kecskemet.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;