Kecskemét a pozitív példák egyike
Egy megyei szintű, szakmai alapokon nyugvó együttműködés alapjait fogalmazták meg azon a kerekasztal-beszélgetésen, amit az Autista Gyermekekért Egyesület szervezett Nagypénteken a Tiszti Klubban, az Autista Világnapon
Az autizmussal élő gyermekek és fiatal felnőttek a jelenlegi oktatási rendszer „mostohagyermekei” és nagy problémát jelent a felnőtt autisták elhelyezése és kezelése, erre ugyanis alig van alternatíva Magyarországon. Kecskemét talán a kevés kivételek egyike, ahol megoldották az autista gyermekek megfelelő szintű oktatását. Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata évente több 10 millió forinttal támogatja az autista fejlesztő csoportok működését, annak ellenére, hogy ez nem lenne kötelező feladat, sőt az ilyen célokra fordítható pénz is egyre kevesebb. – mondta el a tanácskozást köszöntő beszédében dr. Zombor Gábor polgármester.
Sárközy István, Kecskemét oktatásért felelős alpolgármestere elmondta, hogy ma Magyarországon nem megoldott az iskolarendszerből kikerült fiatalok további sorsa. Ennek megoldásaként Kecskeméten már történtek erőfeszítések, az Autista Gyermekekért Egyesület pályázat útján egy autista központ létrehozását tervezte, de a megvalósítása végül nem járt sikerrel. A beruházás nagy hiányt pótolt volna, hiszen a felnőtt autisták további elhelyezése és ellátása Kecskeméten sem megoldott.

Az igény pedig egyre nagyobb, hiszen a fejlettebb diagnosztikai módszereknek köszönhetően mind több gyerekről derül ki, hogy autista és nem szellemi fogyatékos. Ez azért fontos, mert különböző kezeléseket és foglakozásokat igényelnek. Az igazi gond azonban nem az iskolás korú gyerekek elhelyezésével van, hanem azokkal a fiatal felnőttekkel, akik azzal, hogy elmúltak 18 évesek, még ugyanúgy szükségük van gondoskodásra.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a Kecskemét - fórumon!