Kecskemét - A vállalkozók hallatják hangjukat Kecskeméten [Kecskemét]

[Kecskemét] - A kecskeméti Bozsó Gyűjteményben rendezte meg a VOSZ a „Hallatjuk a Hangunkat” fórum-sorozat kecskeméti előadását, melyre a szervezet a nyolc ellenőrző hatóság képviselőit, a kecskeméti politikai közélet szereplőit, a vállalakozókat, valamint a sajtó képviselőit hívta meg.
A rendezvényen a vállalkozókat leginkább az ország gazdaságának versenyképtelensége foglalkoztatta, és ezzel arányosan, ugyancsak erős érdeklődés mutatkozott az aktuális politikai kérdések iránt.


Első felszólalóként Font Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, a foglalkozás növelésében, a járulékcsökkentésben, valamint a kis- és középvállalkozások támogatásában látta a kitörés fő irányait az ország jelenleg ellehetetlenülő gazdasági helyzetéből.

- A vállalkozásoknak, az ellenőrző hatóságoknak, és a törvényhozóknak el kell gondolkodniuk azon, hogyan jutott az ország a jelenlegi gazdasági csapdába, hogy az ellenőrző hatóságok hogyan váltak „bírságbehajtóvá” és a nemzetgazdaságban hogyan vált ellenőrizhetetlenné a feketegazdaság – mondta, és példaként hozta fel a „francia-olasz modellt” amely a hazai nemzetgazdaságokat nem a multinacionális cégekre, hanem a hazai kis- és középvállalkozásokra építi. Ennek szellemében különösen fontosnak nevezte a monopóliumok, valamint a természetes monopóliumok visszaszorítását.

A gazdasági fórum házigazdája, Versegi János, a VOSZ Kecskeméti Szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében az élőmunka terheinek csökkentése, a közbeszerzési szabályok egyszerűsítése és a markáns szemléletváltás az ellenőrző hatóságok részéről. Most a hatóságok kvázi ellenségként tekintenek a vállalkozókra, miközben partnerként kellene kezelniük őket.

kecskemet_vallalkozok_Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester, Kecskemét hirös város, Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek, Kecskemét kultúra, Kecskemét sport, Kecskemét kék hírek, Kecskemét megye, Kecskemét belföld, Kecskemét külföld, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia, Kecskemét vállalat – cég, Kecskemét KKV, Kecskemét Kis- és középvállalkozás, Kecskemét sztár hírek, Kecskemét hazai sztárok, Kecskemét világsztárok, Kecskemét sztorik, Kecskemét sztárinterjúk, Kecskemét szórakozás, Kecskemét film – dvd, Kecskemét képeslap, Kecskemét technika – informatika, Kecskemét játékhírek, Kecskemét társkereső, Kecskemét ételrendelés, Kecskemét jog, Kecskemét oktatás, Kecskemét pályázat, Kecskemét mobiltelefon, Kecskemét divat, Kecskemét egészség, Kecskemét árverés, Kecskemét biztosítás, Kecskemét új autó, Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan, Kecskemét ingatlankereső, Kecskemét dvd shop, Kecskemét hírek, Kecskemét képgaléria, Kecskemét videó, Kecskemét internet tv, Kecskemét karrier, Kecskemét múzeum, Kecskemét rendezvény

Fotó: kecskeméti vállalkozók találkozója

Kecskemét - Kecskemét város - Kecskemét rendezvény - Kecskemét vállalkozás - Kecskemét vállalati - Kecskemét városi hírek



Csomor Gábor, a VOSZ ügyvezető igazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a vállalkozók mostantól keményebb hangot ütnek meg a kormánnyal szemben. Sürgetik a törvényhozókat, hogy legyen vége az ígérgetéseknek, és tettek váltsák fel az üres lózungokat. Ha nem történik előrelépés a gazdaság rendbetételében, úgy előrehozott választásokat követelnek. Elismerően szólt a Széchenyi tervről, mikor 400 Milliárd Forintból 35 ezer munkahelyet sikerült teremteni, és hibának tartotta, hogy az MSZP-SZDSZ kormány szétverte azt.

Véleménye szerint a magyar vállalkozói szektort érdekelté kell tenni a termelésben - a jelenlegi szabályok, és az adórendszer jelenleg ezt nem támogatja. Ezen kívül a versenyképes adórendszer megteremtésével kellene kedvező gazdasági klímát teremteni mind a hazai cégeknek, mind pedig a külföldi érdeklődőknek, így több esély lenne magyar székhelyű, vegyes tulajdonú cégek létrehozására is. Csomor véleménye szerint a nemzetközi tőke megjelenése nélkül jelen pillanatban finanszírozhatatlan az állam, és ezen megállapítása egybeesett Font Sándor felvetésével, miszerint 1 százalékos gazdasági növekedéssel közép és hosszú távon képtelenség megvalósítani a köztehercsökkentéseket, vagy az adórendszer átalakítását.

Dr. Zombor Gábor polgármester az eseményen kiemelte, a magyar jogszabályi környezet egyáltalán nem támogatja a beruházásokat, fejlesztéseket. Úgy vélte, ami jelenleg van, az abnormális helyzet, ezért Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata ezt a problémakört átlátja és igyekszik gyorsítani a szakhatóságok engedélyezési rendszerét.

Hírek » Helyi hírek

A vállalkozók hallatják hangjukatKomlós József Jr. 2008.06.09. hétfő
A Bozsó Gyűjteményben rendezte meg a VOSZ a „Hallatjuk a Hangunkat” fórum-sorozat kecskeméti előadását, melyre a szervezet a nyolc ellenőrző hatóság képviselőit, a helyi politikai közélet szereplőit, a vállalakozókat, valamint a sajtó képviselőit hívta meg. A rendezvényen a vállalkozókat leginkább az ország gazdaságának versenyképtelensége foglalkoztatta, és ezzel arányosan, ugyancsak erős érdeklődés mutatkozott az aktuális politikai kérdések iránt.


Első felszólalóként Font Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke, a foglalkozás növelésében, a járulékcsökkentésben, valamint a kis- és középvállalkozások támogatásában látta a kitörés fő irányait az ország jelenleg ellehetetlenülő gazdasági helyzetéből.

- A vállalkozásoknak, az ellenőrző hatóságoknak, és a törvényhozóknak el kell gondolkodniuk azon, hogyan jutott az ország a jelenlegi gazdasági csapdába, hogy az ellenőrző hatóságok hogyan váltak „bírságbehajtóvá” és a nemzetgazdaságban hogyan vált ellenőrizhetetlenné a feketegazdaság – mondta, és példaként hozta fel a „francia-olasz modellt” amely a hazai nemzetgazdaságokat nem a multinacionális cégekre, hanem a hazai kis- és középvállalkozásokra építi. Ennek szellemében különösen fontosnak nevezte a monopóliumok, valamint a természetes monopóliumok visszaszorítását.

A gazdasági fórum házigazdája, Versegi János, a VOSZ Kecskeméti Szervezetének elnöke hangsúlyozta, hogy elengedhetetlen a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében az élőmunka terheinek csökkentése, a közbeszerzési szabályok egyszerűsítése és a markáns szemléletváltás az ellenőrző hatóságok részéről. Most a hatóságok kvázi ellenségként tekintenek a vállalkozókra, miközben partnerként kellene kezelniük őket.

Csomor Gábor, a VOSZ ügyvezető igazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a vállalkozók mostantól keményebb hangot ütnek meg a kormánnyal szemben. Sürgetik a törvényhozókat, hogy legyen vége az ígérgetéseknek, és tettek váltsák fel az üres lózungokat. Ha nem történik előrelépés a gazdaság rendbetételében, úgy előrehozott választásokat követelnek. Elismerően szólt a Széchenyi tervről, mikor 400 Milliárd Forintból 35 ezer munkahelyet sikerült teremteni, és hibának tartotta, hogy az MSZP-SZDSZ kormány szétverte azt.


Véleménye szerint a magyar vállalkozói szektort érdekelté kell tenni a termelésben - a jelenlegi szabályok, és az adórendszer jelenleg ezt nem támogatja. Ezen kívül a versenyképes adórendszer megteremtésével kellene kedvező gazdasági klímát teremteni mind a hazai cégeknek, mind pedig a külföldi érdeklődőknek, így több esély lenne magyar székhelyű, vegyes tulajdonú cégek létrehozására is. Csomor véleménye szerint a nemzetközi tőke megjelenése nélkül jelen pillanatban finanszírozhatatlan az állam, és ezen megállapítása egybeesett Font Sándor felvetésével, miszerint 1 százalékos gazdasági növekedéssel közép és hosszú távon képtelenség megvalósítani a köztehercsökkentéseket, vagy az adórendszer átalakítását.

Dr. Zombor Gábor polgármester az eseményen kiemelte, a magyar jogszabályi környezet egyáltalán nem támogatja a beruházásokat, fejlesztéseket. Úgy vélte, ami jelenleg van, az abnormális helyzet, ezért Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata ezt a problémakört átlátja és igyekszik gyorsítani a szakhatóságok engedélyezési rendszerét.


- Úgy gondolom, két nagyon fontos döntésre került sor az utóbbi időszakban. – mondta a polgármester. – Az egyik a népszavazás, amely szociális kérdésekről szólt, az elmúlt napokban pedig a gazdasági élet szereplőinek fellépésére kellett hogy a politika odafigyeljen. Hiszen az egyre nehezebb helyzetet generáló gazdasági kérdésekre ezideig nem sikerült választ kapni.

A közterhekkel kapcsolatban kiemelte, hogy példaként az országban, Kecskemét úttörő szerepet játszik a vállalkozások terheinek enyhítésében. Elsőként és eddig egyetlenként csökkentette az iparűzési adót, és ez a stratégiai döntés már meghozta a gyümölcsét, hiszen a betelepülő vállalkozások száma igazolja, hogy helyes volt mérsékelni az egyik legnagyobb önkormányzati forrást jelentő iparűzési közterhet.

- Ellentétben az országos adatokkal, Kecskemét gazdasági teljesítménye 14 százalékkal nőtt. Jelenleg 25 vállalkozás beruházása van engedélyezés alatt – bár meg kell jegyezni, hogy ebből csak kettő magyar. Ezek a beruházások pozitívak a város szempontjából, munkahelyek teremtésével járnak, de a hazai vállalkozók helyzetbe hozásával kormányszinten kellene foglalkozni. Külön probléma, hogy az EU-s támogatások pályáztatása, kifizetése is problémás, fontos programok nem is kerültek kiírásra.

Forrás: www.kecskemet.hu

Kecskemét - A vállalkozók hallatják hangjukat Kecskeméten[Kecskemét] - Szóljon hozzá a Kecskemét – fórumon!

Képeslapküldő – Kecskemét : Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz

Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz




Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;