Kecskemét - A várossal ünneplő kecskeméti diákok [Kecskemét]
[Kecskemét]
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata minden eddiginél erőteljesebben törekszik bevonni a város közoktatási intézményeinek diákjait nemzeti ünnepeink megünneplésébe. A diákok pedig örömmel veszik a kihívást, és szívesen, szinte egymással versengve mutatják meg tehetségüket a városi rendezvényeken.

A Városházán köszöntötte dr. Zombor Gábor polgármester és dr. Sárközy István alpolgármester a közelmúlt városi rendezvényein szerepelő diákok képviselőit, felkészítőiket, intézményvezetőiket. Méltatták, hogy az Aradi vértanúk Napján, a Város Napján, és Október 23.-án műsort adó iskolások bebizonyították, hogy magukénak érzik nemzeti hagyományainkat, és ehhez méltó, általuk összeállított programokkal álltak ki a város közönsége elé az ünnepek alkalmából.
A polgármester és az alpolgármester az alábbi jutalmakkal is kifejezte Kecskemét Megyei Jogú Város elismerését:
A Belvárosi Óvoda és Általános iskola Béke Általános iskolája - a Város Napja ünnep közgyűlésen előadott műsorért - támogatási szerződés formájában a 50.000 Ft-ot kap, melyet az erre a tanévre meghirdetett Kecskemét polgára leszek verseny lebonyolítása során használhat fel.
A Széchenyivárosi Óvoda és Általános Iskola - az Aradi vértanúk Napján bemutatott ünnepi műsoráért szintén 50.000 Ft támogatásban részesült.
A Táncsics Mihály Középiskolai Kollégium Színjátszó Köre - az Október 23-i ünnepi műsorért 200.000 Ft támogatásban részesült.
Jarábik Klára és P. Petőcz András színművészeknek pedig, az Október 23-i műsorban való közreműködéséért oklevéllel mondott köszönetet a város vezetése.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: kecskemet.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;

|
Kecskemét Online témakörei:
Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |