Kecskemét - Bábfiesta Kecskeméten [Kecskemét]
[Kecskemét]
A magyar bábművészek színe-java a héten Kecskeméten a Ciróka Bábszínházban gyülekezik. Itt rendezik meg kilencedik alkalommal a Bábszínházak Országos Találkozóját, amely fontos seregszemle, ugyanakkor felhőtlen kikapcsolódás kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A magyar bábszínházban továbbra is a gyerek a célközönség.
Kecskemét -A találkozón - november 13. és 17. között - a résztvevők, Magyarország szinte összes bábszínháza nem díjra hajt, hanem egymás munkáira kíváncsi. A találkozón a magyar bábszínházak bemutatásra szánt előadásaikkal bemutatkozhatnak, emellett felmérhetik jelenlegi helyzetüket és lehetőség lesz a szakmai összegzésre.
Kecskemét - Az idei találkozón 12 intézményes formában működő, állami finanszírozású bábszínház, 13 magántársulat és egy külföldi bábszínház ad műsort. A programot nézve rengeteg újdonságra, újításra, ötletre számíthatunk. Lesz klasszikus bábos előadás, zenés komédia, maszkos játék, tragikus végű cigánylegenda. Szinte felsorolni is képtelenség, hogy milyen sokszínű ez a paletta, amelyre érdemes odafigyelni.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: kecskemet.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;

|
Kecskemét Online témakörei:
Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |