Kecskemét - Egy szupertitkos üzletkötés Kecskeméten : a Mercedes-sztori [Kecskemét]

 [Kecskemét]

A legprofibb titkosszolgálatok is elleshetnének néhány konspirációs fogást a Mercedes-beruházás főszereplőitől: a Daimler, az ITD Hungary és a kecskeméti önkormányzat vezérkarától.

Kecskemét - Június 18-án ugyanis elképedve értesültek a nemzetközi és a hazai hírügynökségek, szerkesztőségek arról, hogy Kecskeméten telepedik le a német a világcég. A héten megjelenő manager magazinban az üzletkötés hátteréről olvashatnak.
Azt persze pár nappal korábban már lehetett tudni, hamarosan megszületik a döntés, de a magyar újságírók, gazdasági szakemberek fanyalogva beszéltek arról, hogy újabb jármű-gigaberuházást bukunk el, s ami még fájdalmasabban hatott, hogy a lesajnált Románia tűnt befutónak.
Kecskemét - Ez a titkolózás valószínűleg az egész beruházást nyomon kíséri. Hiszen alig tudunk arról, hogy mikor került a németek látókörébe Bács-Kiskun megye székhelye, s mi volt a város legnagyobb erénye.
Kecskemét -  Hírek szerint a magyar befektetési szakértőket kora tavasszal "riasztotta" egy német céges partner, s jelezte: információi szerint megvan a legesélyesebbnek ítélt országok rövid listája, amelyen azonban Magyarország nem szerepel.

Kecskemét - Erre itthon beindult a gépezet, majd - állítólag - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lobbizott Günther Oettingernél, Baden-Württemberg kereszténydemokrata miniszterelnökénél, s Zombor Gábor, Kecskemét fideszes polgármestere is a leghatározottabban támogatta az ötletet. Ez pedig tetszett a németeknek, hiszen azt jelezte számukra: a végletekig megosztott hazai politikai életben vannak azért olyan ügyek, amelyben a szembenálló felek készek az együttműködésre. Hírlik, hogy a magyarok bevetették a sváb kártyát is, a megye több településének ugyanis kiváló a kapcsolata a tartomány számos városával, falujával, hiszen a második világháború utáni kitelepítések során oda hurcoltak el a magyarországi németeket, s közülük, illetőleg leszármazottaik közül nagyon sokan szeretettel gondolnak egykori lakhelyükre.
Kecskemét - Egyébként titoktartás komolyságára jellemző, hogy amikor az ITD Hungary bejelentkezett a kecskeméti polgármesteri hivatalhoz, hogy lenne egy potenciális befektető, az önkormányzati vezetők egy hónapig nem is tudták, hogy kivel tárgyalnak.
Kecskemét - Annyit közöltek velük, hogy egy járműgyártó cég képviseletében érkeztek, de nem mutatkoztak be, nem adtak névjegykártyát, ezzel szemben mindenről kifaggatták a vendéglátókat. A tárgyalások angolul folytak, s csak egy közös vacsora során derült fény arra, honnan jöhettek, ugyanis feltűnt, hogy németes akcentussal beszélik a nyelvet.

A szinte soha nem látott titoktartási követelmény minden szintre kiterjedt, mindenkit érintett. Lapunknak mesélték befektetési témákban jártas, "öreg rókák", hogy soha életükben nem láttak még ilyen mélységű titoktartási nyilatkozatot, amilyet például a tolmácsokkal írattak alá a németek. Mint mondták: habár a tolmácsokat mindig kötik ilyen titoktartási nyilatkozatok, ám ez esetben például olyan összegű kártérítést rögzítettek a megszegőkkel szemben, hogy már önmagában az is évekre ellehetetleníthette volna az esetlegesen "fecsegőt".
Kecskemét - De a titoktartás a minisztériumi és a befektetési ügynökségi szakembereket is a legszigorúbban kötötte, mint egyikük mesélte: fő- (de akár pozíció-)vesztés terhe mellett dolgoztak a Mercedes-ügyön.
S azóta sem javult sokat a helyzet a nyilvánosságot illetően. Az önkormányzat ugyan számos információt megoszt arról, hogyan készül a város a németek fogadására.
Kecskemét - Ismert: folyamatosan tárgyalnak a gazdasági kamarával, a munkaadók más szervezeteivel arról, hogyan tudják majd előteremteni a szükséges munkaerőt. S folynak az egyeztetések, hogy a szakiskolák már ezt a tanévet úgy kezdhessék, hogy tantervükben figyelemmel legyenek a cég igényeire.
Kecskemét - A munka koordinálására egyébként az önkormányzati fenntartású, valamint a magániskolákból konzorcium jön létre, amelynek gesztora a megyei kereskedelmi és iparkamara lesz. Mindent azonban a városvezetés sem mond el. Így azt sem, hogy az építkezés helyszíne, a 450 hektáros földterület – amelynek felét foglalja el a Daimler, a másik fele a beszállítóké lesz – hogyan kerül a német cég tulajdonába. Elégedjünk meg annyival, közölték az érdeklődésünkre, hogy az egyébként kiváló szántóföld – amely az 5-ös főút mentén a Szélmalomcsárdánál lévő körforgalomnál kezdődik, s hosszan elnyúlik Kiskunfélegyháza irányába – jogi státusza rendezett, a volt tulajdonosai biztosan nem lehetnek kerékkötői az üzletnek. Ebből valószínűleg az következik, hogy a város megszerezte a területet s egyben adja el a németeknek, bár a földhivatali ügyintézés még csak most van folyamatban.
A Daimler azonban szinte teljesen elzárta a hírcsatornáit. A németek fenntartják maguknak a jogot, hogy egyelőre legfeljebb közlemények útján adjanak tájékoztatást. Az egyéni érdeklődőket pedig udvariasan, de határozottan leszerelik. Pedig nagyon érdekes lenne megtudni, hogyan készülnek Kecskemét "birtokbavételére". Annyi persze kiszivárgott, hogy – miként a helyszínválasztás előtt – amikor például azt is megvizsgálták, mennyi az esélye annak, hogy a városban olyan földrengés legyen, mint 1911-ben, illetve, hogy milyen az üzletek választéka – most, készülve a konkrét munkákra, mindent alaposan feltérképeznek, megterveznek. Már pontosan tudják, hogy fognak kinézni a gyárépületek, azokban milyen gépeket helyeznek majd el, de ennek makettjeit, terveit nem mutatták még meg a magyaroknak. Szóban vázolták az elképzeléseiket, de gyorsan közölték velük, hogy azonnal felejtsék is el. S az sem publikus még például, hogy hány helyről és honnan lehet majd a gyárat megközelíteni, hol lesznek a bejáratok.

Kecskemét - A gyártervezés mellett a Daimler számára legalább annyira fontos, hogy az ideköltöző német munkatársaik – mintegy 200 család érkezése várható – milyen körülmények között élnek majd. Még vita van arról, hol fognak lakni, korábban úgy tervezték, külön lakóparkot húznak fel nekik, ám később elvetették ezt az ötletet. S rendkívül lényeges a számukra, hogy megfelelő színvonalú, német nyelvű oktatásra képes óvodai csoportok, iskolai osztályok fogadják a gyerekeiket, akik nem szeparált intézményekbe járnak majd, hanem együtt a magyarokkal. Ezen a téren egyébként nagyon jól áll a város, van német kisebbségi óvoda, egy általános iskolában ezen a nyelven folyik alapozó képzés, három két tannyelvű középiskola is működik, ebből kettőben a német az idegen nyelv, és nyelvtanárból sincs hiány.
Kecskemét -  A vásárlási, pihenési, szórakozási, kulturális és sportolási lehetőségek szintén nagyon fontosak. Bár Kecskemét nem áll rosszul ezen a téren, további fejlesztésekre van szükség, hogy a megnövekedett igényeket kielégítsék, felvetődött például rendszeres német nyelvű színházi előadás ötlete, illetve német művészek kiállításainak megrendezése. Ami azonban komoly hiányossága a városnak a szállodakapacitás. Az egyetlen komoly hotel, az Aranyhomok amilyen patinás, olyan korszerűtlen, s bár vannak még viszonylag új panziók, új szállodákat – köztük ötcsillagosat is – kell építeni, hiszen a jelenleginél sokkal nagyobb lesz az üzleti jellegű turizmus.

A cikk teljes változatát a manager magazinban olvashatja

Kecskemét Online témakörei:

 

Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan


Forrás: www.kecskemet.hu
Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;