Kecskemét - Fröccshordó a nemzetközi diákcsere-program népszerűsítésére Kecskeméten [Kecskemét]
[Kecskemét]
Nem a rászorulóknak, hanem a rászorultakért állít „Fröccshordót” a Hírös Hét Fesztiválon a Rotary Klub Kecskeméti Szervezete. Amiképpen az Adventi Fesztiválon a hidegben kellemes forralt borral, úgy a nagy melegben szomjoltó, ám mégis kímélő fröccsökkel fogadják a hozzájuk térőket, az összegyűlő pénzt pedig jótékonysági célokra fordítják majd.
Kecskemét - A poénosan „I. Jedlik Ányos Rotary Fröccs Hordó” névre keresztelt pavilon a klub aktivistái a Borvárosban állítják majd fel, és a nemzetközi diákcsere-program népszerűsítésére, illetve támogatására szeretnék felhívni a figyelmet általa.
Kecskemét - Kovács András klubelnök elmondta, hogy a névválasztással a sokkal „komolyabb” találmányairól ismert pap-mérnök-feltaláló előtt is tisztelegnek, hiszen Jedlik Ányos találta fel 1829-ben a szódát – és egyben a fröccsöt is, lévén, hogy a gyomra nem bírta a bort tisztán, vízzel hígítva pedig az ital elvesztette bukéját.
Kecskemét - Fáy András fóti szőlősbirtokán költők, írók borozgattak. Itt kortyolt Vörösmarty Mihály is, akinek bemutatta találmányát: a szódavízzel felhígított bort. Jedlik az akkori német nyelvhasználattal élve spriccernek nevezte az italt, mire Vörösmarty inkább magyar névvel illette meg, azóta hívjuk fröccsnek.
Kecskemét - Mondják, a szódavíz és a bor keveréke ihlette Vörösmartyt „A fóti dal” című versében, mikor ezeket a sorokat leírta: „Fölfelé megy a borban a gyöngy; Jól teszi, Tőle senki e jogát el, Nem veszi...”. Azóta számos fröccsöt ismerhettünk meg, közülük nem egy igen meghökkentő összetételű - íme a legnépszerűbb fröccsfajták:
Gyermekfröccs: 1-2 cl bor és 2 dl szódavíz (gyermekes családoknak)
Távolugrás: 1 dl bor és 9 dl szódavíz
Lakófröccs: 1 dl bor és 4 dl szódavíz
Hosszúlépés: 1 dl bor és 2 dl szódavíz
Kisfröccs: 1 dl bor és 1 dl szódavíz
Nagyfröccs: 2 dl bor és 1 dl szódavíz
Házmester: 3 dl bor és 2 dl szódavíz
Viceházmester: 2 dl bor és 3 dl szódavíz
Háziúr: 4 dl bor és 1 dl szódavíz
Mafla vagy lámpás: 5 dl bor és 5 dl szódavíz
Polgármester: 6 dl bor és 4 dl szódavíz
Krúdy-fröccs: 9 dl bor és 1 dl szódavíz (az író neve után kapta)
Csatos vagy csattos: 1 liter bor és fél liter szódavíz
Újházi fröccs: bor és kovászos uborka levének keverése
Saját: Atya-féle: 7 dl bor és 3 dl szódavíz
|
Kecskemét Online témakörei: Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |
Forrás: www.kecskemet.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;