Kecskemét - Goór Imre életműkiállítás Kecskeméten [Kecskemét]
Szombaton koradélben, nagy érdeklődéstől övezve nyílt meg az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központ és a Kecskeméti Képzőművészek Közössége szervezésében Goór Imre festőművész gyűjteményes kiállítása.
Választott városa az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban december 21.-ig látogatható reprezentatív életmű-kiállítással tiszteleg a 87. esztendős mester előtt - melyen az ötvenes években készített korai rajzaitól a három esztendővel ezelőtt datált festményeiig, sok alkotói korszakát, és művészi törekvését ismerhetjük meg.
Goór Imrét, régi emlékeket felidézve Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Kulcsár Erika vezényelte a GAMF Kamarazenekar, és szavalatával Hegedűs Zoltán, a Katona József Színház színművésze köszöntötte, majd egy „reneszánsz ember előtt fejet hajtva, a „reneszánsz évében” Dr. Feledy Balázs művészettörténész nyitotta meg a kiállítást. Ezt követően mutatta be Balanyi Károly, a Kecskeméti Képzőművészek Közössége által kiadott, Goór Imre munkásságát dokumentáló, gazdag képi dokumentációval teljes kismonográfiát.
A Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával létrehívott kiállítás megnyitóján megjelent népes közönség még sokáig beszélgetett a mesterrel, és dedikáltatta kötetét.