Kecskemét - Kecskemét – Szeged: 13-án, 17.30-kor! [Kecskemét]
[Kecskemét]
Habár a szakmai stáb még a szeptember 10-ei, debreceni bajnoki nyitányra készíti fel a csapatot, a szurkolók előtt leginkább már a Pick-Szeged elleni hazai debütálás lebeg.
Kecskemét - Nem véletlen a hatalmas érdeklődés, hiszen jövő hét szombaton a világ egyik legerősebb együttesét láthatjuk élőben Kecskeméten, az pedig külön pikantériát ad a Kecskemét - Szeged találkozónak, hogy a kecskeméti klubnak ez lesz történelme első hazai élvonalbeli összecsapása.
A Kecskemét - Szeged találkozó pontos kezdési időpontja: szeptember 13, 17 óra 30 perc, helyszín pedig a Messzi istván Sportcsarnok.
Kecskemét - Fontos tudnivaló, hogy a kecskeméti Delfinek összes hazai mérkőzésére itt kerül majd sor. A kecskeméti klubvezetés tájékoztatása szerint a jegyek napokon belül kikerülnek a nyomdából, és ezt követően lehetőség nyílik majd elővételben is megvásárolni azokat. A helyszínekről és a pontos árakról napokon belül tájékoztatjuk majd szurkolóinkat!
|
Kecskemét Online témakörei
Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |
Forrás: www.kecskenet.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;