Kecskemét - Kecskemét Katona József születésnapján [Kecskemét]
Ifjúkorától fogva verselt. A középiskola után Pestre ment jogot tanulni, de legalább annyira érdekelte a színház is. Pesten ekkor még nincs állandó színház, de van már állandó színtársulat, amely különböző termekben játszik, leginkább a Hacker-szála néven ismert hodályban. Itt játszott annak idején Déryné is, aki iránt szerelme mindvégig viszonzatlan maradt. A társulat azonban gyorsan megkedvelte, mert a művelt fiatalember fordított nekik, majd fellépett különböző szerepekben, és eredeti drámákat is írt.
Aztán a Ziska után - mindössze huszonnégy esztendősen megírta a Bánk Bánt - és ezzel megteremtette a magyar nemzeti drámát. Nem aratott sikert vele, visszajött szülővárosába, ahol megbecsült polgár: főügyész lett - de talán a csalódások, vagy a sok munka miatt éppen a Városháza előtt, ahol ezt ma kő jelzi, harminckilenc esztendőt alig megélve, megállt a szíve.
Kecskemét -Tegnap, ünnepi gálakoncert nyitotta meg a születésnapi emlékünnepségeket: a színházban a Gerhát László dirigálta Kecskeméti Szimfonikus Zenekar és a Cantus Nobilis Kórus adott hangversenyt, vendégszólisták közreműködésével.
November 11-én, déli fél tizenkettőkor, a Katona József Emlékházban folytatódnak a Katona-napok ünnepségei. Megemlékező beszédet mond: Csizmadia Ilona, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon munkatársa, versmondással közreműködik: Bunyik Tamás.
Kecskemét -A reformkor és Petőfi jegyében november 14.-től nyílik ugyanitt a Molnár László temperafestményeiből és Vajda Zoltán természetfotóiból összeállított „Petőfi Kiskunsága" című kiállítás, majd december 4.-én 14 órától kerül sor Bodri Ferenc köszöntésére, Petőfi versillusztrációinak bemutatására.
Kecskemét -A Katona József Emlékházban december 5.-én 16 órától, Székelyné Kőrösi Ilona: Petőfi kecskeméti iskolaévei, Dr. Bodolay Géza: Petőfi diáktársaságai és öröksége, és Bajtai Mária: Emlékezés egy Petőfi-kutatóra című előadásaira, 6.-án a MIRE (Magyar Irodalmi Emlékházak Egyesülete) rendezvényére, 12-én 14 órától pedig Andor Csaba: Madách-tanulmányok című új kötetének bemutatójára kerül sor.
|
Kecskemét Online témakörei: Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |
Forrás: www.kecskenet.hu
Kecskemét Online: kecskemet.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;