Kecskemét - Kecskemét Városházán versenygyőztes diákokat köszöntöttek [Kecskemét]

[Kecskemét] - Nagyszerű eredményekkel büszkélkedhetnek Kecskemét oktatási intézményei a mögöttünk hagyott oktatási évben, hiszen 51 diákunk jutott be az első tízbe az országos tanulmányi versenyek döntőiben, sőt közel húsz ifjú kecskeméti polgár első helyezést el a rangos megmérettetéseken.
Diákokkal telt meg csütörtökön koradélután a Városháza díszterme, ahol az M. Bodon Pál Zeneiskola, és a Református Gimnázium Kórusának ünnepi műsora után Kecskemét városa, az idén legkiválóbb eredményeket felmutató tanulóit köszöntötte. Volt mire büszkélkedniük a megjelent diákoknak és felkészítő tanáraiknak, hiszen a legjobbak között mérették meg tudásukat, s bizonyultak a legjobbaknak.

Csúcsteljesítmények nélkül nincs biztos világkép, gazdaság, tudományos élet. Kedves diákok, ti már a csúcs közelében vagytok, mert volt kitartásotok küzdeni ezért. Még nem vagytok ugyan fent a csúcson, de biztosan fel fogtok jutni rá. De nem lehet öncélú a csúcsok ostromlása, mert ezekre az eredményekre az egész társadalomnak szüksége van. A közösség javára és a nemzet szolgálatára kell elsajátítani ezt a tudást. – mondta köszöntőjében Dr. Sárközy István alpolgármester.

Pontosan tudom, mivel jár egy OKTV-n való indulás, hiszen valaha magam is részt vehettem egy ilyen versenyen. S itt kell elmondanom, hogy noha itt és most, az első tízbe kerülteket ismerjük el, de elismerés jár a 11. helyezetteknek éppúgy, mint azoknak, akik az első húszba be tudtak kerülni. Aki a húszas döntőbe juthat, az már nagyon sokat tud. Mert komoly felkészülést igényel egy ilyen megmérettetés, és hozadéka magán a versenyen is túlmutat, hiszen a további életpályára is kihat. Ezzel együtt elismerés illeti a felkészítő pedagógusokat is, hiszen a pedagóguspálya csúcsát jelenti, hogy itt ülhetnek ezek a gyermekek.

Ezt követően a polgármester és az alpolgármester személyesen gratulált minden első tízbe jutott diáknak, és átadták nekik a város elismerését jelképező ajándékokat.



Forrás:http://www.kecskemet.hu

Kecskemét Városházán versenygyőztes diákokat köszöntöttek - Kecskemét [Kecskemét] - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!


Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;