Kecskemét - Kecskeméten elismerték az élvonalba jutott sportolókat [Kecskemét]

[Kecskemét] - A Közgyűlés ünnepi ülésén fejezte ki elismerését Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata azoknak a csapatoknak, edzőiknek, vezetőiknek, akik feljutottak a Nemzeti Bajnokság I. osztályába.
Az élvonalban a város hírnevét öregbítő sportembereknek Dr. Zombor Gábor polgármester és Dr. Márton Zoltán, az Ifjúsági és Sportbizottság elnöke adott át díszokleveleket.

A Hírös Futsal Club labdarúgó csapatának - az NB II. bajnoki címének elnyeréséért, a Nemzeti Bajnokság I. osztályába való feljutásáért Balla Mihály csapatkapitány, Gazdag Attila edző és Bozsik István csapatvezető vehette át a díszokleveleket.

A Közgyűlés köszönetét fejezte ki a Kecskeméti Delfin Kézilabda Club csapatának - az NB I/B. keleti csoportja bajnoki címének elnyeréséért és a Nemzeti Bajnokság I. osztályába való feljutásáért, az okleveleket Zapletán Csaba csapatkapitány és Kun István edző vette át.

Régi álom vált valóra azzal, hogy a KTE Felnőtt Labdarúgó Csapata, a NB II. keleti csoportja bajnoki címének megnyerésével feljutott a Nemzeti Bajnokság I. osztályába. Az itt is az egész csapatot illető gratulációkat a csapatkapitány, Némedi Norbert, Tomiszlav Szivics edző, valamint Rózsa Pál és Verseghi János, a KTE Labdarúgó Kft. tulajdonosai fogadták.

Kecskemét Online témakörei:

Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan



Forrás:http://www.objektivhir.hu

Kecskeméten elismerték az élvonalba jutott sportolókat - Kecskemét - Kecskemét - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!


Kecskemét linkajánló: Kecskemét linkajánló

A hír támogatója:

Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;