Kecskemét - Kemény pedagógusok: véresre verte a tanár a diákot, az igazgatónő volt a „meccsbíró” [Kecskemét]
[Kecskemét]
Egy diák megverése miatt pénzbüntetésre ítélték a kecskeméti gyermekotthon korábbi igazgatónőjét.

Kecskemét - Két pedagógus 2005 novemberében bokszmeccsre kényszerített egy 16 éves fiút, Kecskeméten. Az igazgató, Tonács Éva volt a mérkőzés bírája és Orcsik Ferenc nevelő volt az ellenfél. A bíróság által kirendelt szakértő megállapítása szerint a diák (László) dühkitörései miatt antiszociális viselkedést tanúsított. Az eljárás során megállapították, hogy László megtámadta egy diáktársát, ezután „büntették" meg.
Kecskemét - Orcsik a tornateremben közölte a bokszmeccs szabályait, és néhány fogást is megmutatott Lászlónak. Kesztyű nélkül öklöztek. A kamasz arcra és testre egyaránt kapott ütéseket, vérzett. A vizsgálat feltárta, hogy többször is könyörgött, hogy hagyják abba, de Tonács Éva utasítására folytatnia kellett a verekedést.
Kecskemét - A mérkőzés végén az igazgató közölte a jelenlévő diákokkal, hogy akinek felesleges energiája van, hasonló módon vezetheti le. Ezután utasította Lászlót, hogy takarítsa fel a vérfoltokat. A bíróság megállapította, hogy kamaszt sérülései ellenére sem vitték orvosi vizsgálatra, csak beborogatták.
Kecskemét - A történtek nyilvánosságra kerülése után az intézetet fenntartó megyei közgyűlés fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett, de azt megszüntették, mivel a büntetőpert megelőzően Tonács Éva lemondott igazgatói posztjáról, és elhagyta az iskolát. A másodfokú bíróság jogerős ítélete alapján Orcsiknak 45 ezer forintot, Tonácsnak 100 ezer forintot kell fizetnie. Ezzel jelentősen enyhítették az első fokon kihirdetett több hónapos felfüggesztett börtönbüntetést.
Forrás: www.kecskenet.hu
Kecskemét Online: kecskemet.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;

|
Kecskemét Online témakörei:
Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |