Kecskemét - Kommandósok kísérték a népes család tagjait a bíróságra [Kecskemét]
[Kecskemét]
Felfegyverzett kommandósok kísérték a kecskeméti bíróságra azt a hét embert, akiket az ellenük, többek közt prostituáltak futtatása miatt indított eljárás során helyeztek előzetes letartóztatásba, ugyanis rokonságuk jelentős számban összegyűlt a bíróságnál, hogy jelenlétükkel gyakoroljanak nyomást a hatóságra.
Kecskemét - A HavariaPress úgy tudja, hogy az örömlányok futtatásával összefüggésben, valamint kábítószerrel való visszaéléssel meggyanúsított, nagyobbrészt egyetlen cigány családhoz tartozó őrizeteseket 40-50 fős rokonságuk várta a Kecskeméti Városi Bíróságnál.
Kecskemét - A gyanúsítottakat - öt férfit és két nőt - felfegyverzett kommandósok gyűrűjében kísérték be a tárgyalóterembe, ahova a „támogatásukra" összegyűlt családtagokat nem engedték be. Az évtizedek óta prostitúcióból élő dinasztiának több tagja, valamint a nekik „dolgozók" közül többen, összesen 12 ember került őrizetbe a napokban.
Kecskemét - Azzal gyanúsítja őket a rendőrség, hogy Kecskemét külterületein, a városból kivezető utak mentén üzletszerű kéjelgést folytató személyekkel kitartatták magukat. A csoport néhány tagjával szemben emellett zsarolás miatt is eljárás indult, mert a gyanú szerint az örömlányok kuncsaftjait fenyegetéssel arra bírták, hogy a kialkudott összegnél többet fizessenek a szexuális szolgáltatásért.
Kecskemét - A rendőrség az üggyel összefüggésben elektromos sokkolókat, jelentősebb adag kábítószert, valamint több gépkocsit is lefoglalt. Az ügy további négy gyanúsítottját pénteken állítják az előzetes letartóztatásukról döntő bíróság elé, a szerdaihoz hasonló, jelentős rendőri biztosítás mellett, mivel várhatóan pénteken is megpróbál jelenlétével nyomást gyakorolni a bíróságra a roma család többi tagja.
|
Kecskemét Online témakörei: Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |
Forrás: www.kecskemet.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;