Kecskemét - Külföldi ösztöndíj-lehetőségek minden kecskeméti korosztály számára [Kecskemét]
Minden legalább másodéves hallgató, aki már középfokon beszél német nyelven, pályázhat Nyári egyetemi ösztöndíj programra, amely 3-4 hetes nyelvi tanfolyam a pályázó által kiválasztott német egyetemen. Nemzetközi atmoszféra és szabadidős programok bő választéka várja a sikeres pályázókat. A diplomások, illetve az utolsó éves hallgatók bármely tudományterületről pályázhatnak
Kecskemét - Posztgraduális tanulmányi ösztöndíj programra másoddiplomás, pl. master képzésre egy általuk kiválasztott német egyetemen.
A Kutatói ösztöndíj doktoranduszoknak és fiatal kutatóknak program keretében a doktoranduszok 1-10 hónap között Németország bármely egyetemén vagy kutatóintézetében kutathatnak, ezenkívül egy teljes németországi doktori képzésre is lehet pályázni.
A művészeti szakos hallgatók, beleértve az építészeket is, már az utolsó évben is pályázhatnak a Posztgraduális művészeti ösztöndíj programra, amely a diploma utáni művészeti továbbképzést jelenti az általuk kiválasztott német művészeti akadémián.
Kecskemét -A germanisztika ill. német nyelvtanári szakos hallgatóknak Ösztöndíj szakdolgozat elkészítéséhez német szakos hallgatóknak program keretében a DAAD 1-3 hónapos ösztöndíjat kínál, amelyet az utolsó tanévben vehetnek igénybe a szakdolgozat megírásához az általuk kiválasztott német felsőoktatási intézményben.
Kecskemét - Az egyetemi, főiskolai oktatók 1-3 hónapos kutatásra és tapasztalatszerzésre pályázhatnak a Kutatói ösztöndíj tudományos fokozattal rendelkező főiskolai, egyetemi oktatóknak és kutatóknak, valamint az Ösztöndíj művészeti felsőoktatási oktatóknak program keretében az általuk kiválasztott német egyetemen vagy kutatóintézetben.
A Csoportos tanulmányút vagy csoportos szakmai gyakorlat programra csoportok pályázhatnak tanulmányi látogatásokra és szakmai ismeretek bővítésére.
Bővült a kínálat az öszöndíjaknál
A 2009/2010-es tanévtől a DAAD bővíti az ösztöndíj kínálatát, a Kutatói ösztöndíj tudományos fokozattal rendelkező főiskolai, egyetemi oktatóknak és kutatóknak és Ösztöndíj művészeti felsőoktatási oktatóknak programra már 2008 őszétől lehet pályázni. A DAAD a Posztgraduális tanulmányi ösztöndíj bármely tudományterület számára programját valamint a Posztgraduális művészeti ösztöndíj programot a magyar főiskolai hallgatók számára is megnyitja, ezekre a programokra eddig csak egyetemi hallgatók pályázhattak.
Új még ezen kívül, hogy a DAAD a legtöbb programjában a 32 éves korhatárt megszüntette. A diplomásoknak a korlátozás már csak bizonyos "karrierfokozatok" elérésre vonatkozik. A doktorandusz hallgatóknak például a pályázás időpontjában a doktori képzés kezdetének az időpontja nem lehet három évnél régebbi.
Pályázati határidő a 2009/2010-es tanévre november 15.
Pályázat beadási helye: Magyar Ösztöndíj Bizottság (Balassi Intézet).
Részletes információ: www.daad.info.hu.
(www.edupress.hu)
|
Kecskemét Online témakörei: Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |
Forrás: www.kecskemet.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;