Kecskemét - Megalapították az Olimpiai Barátok Kecskeméti Körét [Kecskemét]
[Kecskemét]
2008. november 28.-án, a megyeházán 44 kecskeméti sportbarát megalapította az Olimpiai Barátok Kecskeméti Köre elnevezésű közhasznú egyesületet.

A szervezet célja az olimpiai eszme népszerűsítése, a sportörökség megóvása, felkutatása, összegyűjtése, a kecskeméti, Kecskemét környéki olimpikonok életének, sportpályafutásának megismertetése, relikviáinak gyűjtése, valamint egy állandó helyi gyűjtemény létrehozása.
Az alakuló ülésen számos neves kecskeméti sportember képviselte szakágát, és részt vett rajta Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára. A jelenlévők, az ünnepélyes felvezetés, valamint az ismertetők, előadások és az eszmecsere után elfogadták az alapszabályt, és megválasztották a tisztségviselőket. Az Olimpiai Barátok Kecskeméti Körének elnökévé Dr. Bodóczky Lászlót, titkárává Kabók Józsefet választotta az alakuló ülés.
Elnökségi tagok lettek: Fekete László, Grosán Pál, Kovács Sándor, Kégel Tamás, Ludvig Zoltán, Pór László, dr. Szél Napsugár, Sinkó Lajos, Tüske János.
A Felügyelő Bizottság elnöke Dunszt Ferenc, tagjai pedig Kalics Lajos és dr. Sárközözi Szabolcs lettek.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: kecskemet.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;

|
Kecskemét Online témakörei: Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |