Kecskemét - Megemlékezés Kodály születésének 126. évfordulójáról [Kecskemét]
[Kecskemét]
A mai napon nagy szülötte: Kodály Zoltán előtt tisztelgett Kecskemét – koszorúzással és hangversenyekkel emlékeztünk meg születésének 126. évfordulójáról.

Délelőtt 11 órakor került sor Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának megemlékezésére és a koszorúzásra a Kodály-emlékműnél. Az emlékező beszédet Dratsay Ákos művésztanár mondta el, aki feleségével, Berényi Beával a 2008-as Kodály Zoltán Díj kitüntetettje.
Kecskemét - Ezt követően először dr. Sárközy István alpolgármester, és dr. Szeberényi Gyula Tamás, a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke helyezték el a tisztelet koszorúját Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának nevében, majd az intézmények és a diákok koszorúzták meg a tavaly felavatott Psalmus Hungaricus emlékművet. Az ünnepségen Jámbor Zsolt vezényletével, a Református Gimnázium Kamarakórusa énekelt.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: kecskemet.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;

|
Kecskemét Online témakörei:
Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |