Kecskemét - Megnyílt a 74. Hírös Hét [Kecskemét]

[Kecskemét]

Ünnepélyes keretek között, Dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere nyitotta meg a Városháza előtt felállított színpadon a 2008. évi Hírös Hét Fesztivált.

Kecskemét - Az 1934-ben megkezdett hagyományt folytatva, vasárnapig tartó programsorozattal ünnepli magát Kecskemét városa, ad számot jelenéről, sikereiről és eredményeiről – a kultúra, a gazdaság és a gasztronómia területén.

Kecskemét - A néptánc-bemutatókkal, valamint az Aurin leánykar hangversenyével ünnepélyessé tett megnyitón a szervezők és a résztvevők felvirágozott babakocsik felvonulásával – és babakocsi-szépségversennyel emlékeztek meg a kezdetekről, az első Hírös Hétről, melyen aprócska gyermekek felvonulásával tett hitet a jövő és a fejlődés mellett az akkori Kecskemét.

Kecskemét - A kecskeméti polgármester megnyitó beszédében külön büszkeséggel köszöntötte a legkisebbeket és szüleiket, kitérve arra az örvendetes tényre, hogy Kecskeméten – az országos tendenciáktól eltérően, nem csökken a lakosság lélekszáma, mert a születések meghaladják az elhalálozások mértékét.

Kecskemét - Köszöntő beszédében Kecskemét város első embere értékeink megőrzése és egyben a fejlődés mellett tett hitet, hiszen van mire büszkének lennünk a fesztiválra szép számmal városunkba látogató testvérvárosi delegációk, üzletemberek, befektetők előtt is. S végül mindenkinek egy szép, élményekben és szórakozásban gazdag nyárbúcsúztató hetet kívánt – hiszen a Hírös Hét Fesztivál nem kis részben erről is szól.

Kecskemét - Az ünnepélyes megnyitó zárásaként pedig, kedves gesztusként átadták a legszebben felvirágozott babakocsinak ítélt díjat: az iker-babakocsiban a győztesnek kijáró ünneplést békésen toleráló apróságok szüleikkel wellnes-hétvégére utazhatnak kikapcsolódni.


Kecskemét Online témakörei:

Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan



Forrás: www.kecskemet.hu
Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;