Kecskemét - Megnyílt Kecskeméten a X. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó [Kecskemét]

[Kecskemét] - Tegnaptól a gyermekeké és a fiataloké Kecskemét: a város kulcsát tegnap este Dr. Zombor Gábor polgármester adta át a városunkba sereglő európai fiatalok képviselőinek.
Kecskemét - Persze, a hírös város kortól függetlenül mindenkit vár a találkozóra, hiszen szórakozásra, kikapcsolódásra, gyermeknek és felnőttnek egyaránt remek alkalmat kínálnak az éjszakáig tartó színvonalas, színes programok.

Vidám, többségében fiatalokból álló tömeg töltötte meg tegnap késő délutántól Kecskemét főterét, ahol a X. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó ünnepélyes megnyitójára került sor. A számos helybéli és országos híresség között felfedezhettük Habsburg Györgyöt, a Magyar Vöröskereszt elnökét, továbbá számos, hazánkba akkreditált követség képviselőit: nagyköveteket, ügyvivőket és attasékat.

A találkozóra érkezett csoportok bemutatója után először Becsey Zsolt, EU-képviselő köszöntötte a résztvevőket: kiemelve az EU Európa sokszínűsége melletti hitvallását, és azt a vezérelvet, hogy Európa a közösségek közössége, ezt követően pedig, tolmácsolta az Európai Bizottság elnökének üzenetét.

Hírek » Helyi hírek

Megnyílt a X. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági TalálkozóKomlós József Jr. 2008.07.07. hétfő
Mától egy teljes héten át a gyermekeké és a fiataloké Kecskemét: a város kulcsát tegnap este Dr. Zombor Gábor polgármester adta át a városunkba sereglő európai fiatalok képviselőinek. Persze, a hírös város kortól függetlenül mindenkit vár a találkozóra, hiszen szórakozásra, kikapcsolódásra, gyermeknek és felnőttnek egyaránt remek alkalmat kínálnak az éjszakáig tartó színvonalas, színes programok.

Az őt követő felszólaló, Bányai Gábor, a Bács-Kiskun megyei Közgyűlés elnöke volt, aki a Kis herceg híres sorait felidézve emlékeztetett a barátságok mindenen – így országhatárokon is átívelő erejére, s a találkozón kötődő barátságok jövőt építő jellegére.

A jövő üzenetének nevezte a találkozót Dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere is, méltatva a Csiperó fesztiválokat megálmodó Farkas Gábor jövőbe látását, melynek révén idén már tizedik alkalommal gyűlhet össze városunkban Európa fiatalsága, s válhat egy hétre a világ gyermek-fővárosává Kecskemét. Ennek szellemében nyújtotta át a megyei elnök jelenlétében az idesereglett gyermekek két képviselőjének jelképesen a város kulcsát, és nyitotta meg hivatalosan a X. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozót.

A megnyitó ünnepséget hagyományosan az angolul és magyarul is felhangzó Csiperó-dal zárta, majd színes léggömbök szálltak a magasba – a résztvevő országok zászlóival felékesített Nagytemplom fölött.

Kecskemét Online témakörei:

Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan

Forrás: www.kecskemet.hu

Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét

Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás

Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;