Kecskemét - Megtakarítás központosított közbeszerzésekkel Kecskeméten [Kecskemét]
[Kecskemét]
Kecskeméti cég nyerte a város első központosított közbeszerzési eljárását; évente akár egymilliárd forint megtakarítást is elérhet Kecskemét város a beszerzések központosításával - közölte Zombor Gábor polgármester szerdán.
Kecskemét - Az étkezési utalványokra meghirdetett közbeszerzési eljárással a város jól járt, mert hároméves periódust tekintve több mint 45 millió forintot takarít meg az önkormányzat, miközben helyzetbe hoz egy helyi vállalkozást - mondta Zombor Gábor. Hozzátette: Kecskemét közgyűlése 2006 végén döntött arról, hogy az önkormányzat hivatala és intézményei központosított közbeszerzéssel vásárolnak termékeket és szolgáltatásokat, melyek révén évente akár egymilliárd forint megtakarítást is elérhet a város.
Kecskemét - A polgármester emlékeztetett arra:, hogy eddig az önkormányzat hivatala és intézményei önállóan intézték a beszerzéseiket, melyek összege éves szinten több mint hétmilliárd forint volt. Kecskeméten a bérkiegészítésként nyújtott étkezési utalványt ettől az évtől minden közalkalmazott egységesen kapja.
Kecskemét - Metzinger Éva jegyző beszámolt arról, hogy egy évig tartó munka előzte meg az első központosított tender kiírását, hozzátéve, a jövőben 100-150 hasonló kiírás lesz a városban. Metzinger Éva szerint a kidolgozott eljárás önálló szellemi termék, amelyet pénzért értékesítenek majd az érdeklődő önkormányzatoknak.
A magyarorszag.hu lap szerint az állam a központosított közbeszerzésekkel: repülőjegyeket például ötödével olcsóbban vásárolnak, de így jutnak hozzá az étkezési utalványokhoz is.
A központosított közbeszerzésekkel a költségvetési intézmények átlagosan 15 és 65 százalék közötti árkedvezményt érhetnek el - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
Csaknem két év alatt a 2,2 milliárd forintos repülőjegy-forgalomnál a 20 százalék mintegy 450 millió forintos megtakarítást jelent az államnak - mondta. Hozzátette: az országgyűlési képviselők is ebben a rendszerben szerezhetnek be repülőjegyet.
|
Kecskemét Online témakörei:
Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |
Forrás: www.kecskenet.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;