Kecskemét méltósággal ünnepelte március 15-ét
Hivatalos megemlékezésekkel, kulturális és civil programokkal ünnepelte meg Kecskemét Megyei Jogú város az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc kitörésének 161. évfordulóját
Szombaton délután két órakor, a kecskeméti Katona József Emlékházban nyílt meg a Petőfi kiállítás, és a város főterén, a Kossuth szobornál zajló megemlékezések is már 14-én megkezdődtek a diákok műsorával. A Honvéd Huszár Hagyományőr Egyesület közreműködésével - stílszerűen ugyancsak iskolások idézték meg a márciusi ifjak szellemiségét a március 15-én, délelőtt 10 órakor kezdődő városi ünnepségen is.
Lehet-e a világ szégyenpadjára ültetett Nemzetként ünnepeli? – tette fel a kérdést ünnepi beszédében Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, s aztán meg is válaszolta: - Felhőtlenül aligha. Viszont március 15-e sérthetetlen sebezhetetlen ünnepe minden magyarnak, bárhol is éljenek a világban: az ünnep szelleme összetartja a Nemzetet.
A honatya szomorú párhuzamot vont az akkori és mostani idők és történések között, hiszen a „nagyméltóságú helytartótanács” akkor és most is „reszketni méltóztatott” – továbbá időszerűségében itt maradt velünk a márciusi pontok legelsőbbike is, amely „felelős magyar kormányt” követelt. – Hiszen a jog és erkölcs nélkül az állam közönséges rablóbanda. – szögezte le.
Ezt követően került sor a kecskeméti Kossuth szobor hagyományos megkoszorúzására. Az emlékezők sorát a szónok nyitotta meg, rögtön őt követően pedig, Kecskemét Megyei Jogú Város képviseletében dr. Zombor Gábor polgármester, Szemereyné Pataki Klaudia, dr. Iványosi-Szabó András és Sipos László alpolgármesterek helyezték el a tisztelet koszorúját.
A főtéri ünnepséget követően a kecskeméti sajtó valamint nyomdászszakma képviselői a Szabad Sajtó Napja alkalmából megkoszorúzták Szilády Károly - a kiváló kecskeméti hazafi, lapkiadó és nyomdász emléktábláját, egykori nyomdája helyén.
Az Ifjúsági Otthonban a fiatalokat a hagyományos, egész napon át zajló Pilvax Kávéház várta, eső előtt pedig, a Szabadság téri sétányon sokakat nézelődésre, sétára csábított a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál kísérőrendezvényeként megnyílt kirakodóvásár.
A civil szervezetek, a sajtó és a művészeti élet képviselői megtartották a Kossuth Ebédet – felidézve a régi kecskeméti hagyományt. A Bach-korszak megtorló, elnyomó esztendei alatt a kecskemétiek nemzeti érzelmű csoportjai, baráti körei titokban emlékeztek és ünnepeltek az évfordulón, egy közös ebéden, Kossuth nótákat énekelve a figyelő szemek elől távol eső tanyákon.
A hagyomány aztán is tovább élt: a március idusát köszöntő rendezvényen résztvevő polgárok nem haza indultak a Kossuth szobortól, hanem áldomással tisztelték meg Kossuth és a szabadságharcosok emlékét, az olvasókörben, kaszinóban együtt maradva emlékeztek.Az idei Kossuth Ebéd díszvendégei két cseh művész - akik egyben a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál díszvendégei: Jiri Suhájek üvegművész és Andrej Németh Endre festő-szobrászművész – valamint Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnok és családja voltak.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: www.keon.hu
Szóljon hozzá a fórumon!