Kecskemét - Nagysikerű NYÁRESTI TERE-FERE Kecskeméten [Kecskemét]
[Kecskemét] - Vendégszereplés a testvérvárosi Marosvásárhelyi Napokon
A Kecskeméti Ifjúsági Otthon és a Chorhidea Kamarazenekar 2008. június 26-29. között közreműködőként részt vett a Marosvásárhelyi Napok 2008. rendezvényein a Kulturális zenei programokkal, melynek keretében megemlékeztünk Petőfi Sándor születésének 185. évfordulójáról.
Kecskemét - Közismert a költő két városhoz fűződő kapcsolata: kisdiákként 3 évig járt a kecskeméti evangélikusok elemi iskolájába, majd vándorszínészként több hónapot töltött városunkban. Marosvásárhelyen pedig még ma is áll az a ház, melyben 1848. július végén megszállt, mielőtt a fehéregyházi csatába indult.
Kecskemét - A „Marosvásárhely – Kecskemét Baráti Kör” Egyesület, a Lórándffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület és a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal szervezésében került sor a hangversenyekre a Maros Művészegyüttes színháztermében:
1 gyermek mesehangverseny, amit kapcsolódó kézműves foglalkozás zárt le.
2 felnőtt hangverseny, amelyek 2-2 részből épültek fel.
Köszönjük, hogy a szervező egyesületek vezetői megtiszteltek bennünket jelenlétükkel.
A zenei delegáció tagjai Kecskeméten :
Chorhidea Kamarazenekar:
Kulcsár Erika, az együttes művészeti vezetője
Hegyesi Judit
Kondacs Szilvia
Dömötör Sarolta
Tóth Anikó
Bújdosóné Csáki Edit
Falusi János
Továbbá:
Dömötör Tamás, énekes
Molnár Zsolt, énekes
Kulcsár Marianna, mesélő
Gömöry Dorottya, kézműves - Kecskeméti Ifjúsági Otthon
Csizmadia Ilona, szervező - Kecskeméti Ifjúsági Otthon
Dunai Arnold
Szilágyi Dorottya- Falloway Táns klub táncosai
Marosvásárhelyen csatlakozott hozzánk a Fallowav Tánc Klub további két tagja:
Sebesi Albert Hunor
Sinkó Anett
A megvalósult kecskeméti program :
2008. június 27-én, pénteken 10 óra:
Aranytulipán – a mese közben Kodály és Bartók – gyűjtötte népdalok, gyermekjátékok hangzottak fel.
Résztvevők száma: 250 fő
Óvodai csoportok, családok lelkes hallgatóságként és éneklő közreműködőként („A part alatt…” kezdetű gyermekdal közös előadásában) vettek részt a programban, majd a gyerekek a hangversenyt követően tulipánfejű tündérsípot készítettek agyagból, amely kiégetés nélkül is megszólaltatható. Természetesen nagy kedvvel sípolta a gyermekek végig az utcán.
Utána 11.30 órakor
Helyszíni főpróba: az esti felnőtteknek szóló programok főpróbája a zenekar és a táncosok részvételével
18 órai kezdettel:
A műsor első részében: János vitéz – a daljáték keresztmetszete (itt emlékeztünk meg a nagy magyar költő, Petőfi Sándor születésének 185. évfordulójáról.)
A műsor második részében: a zeneirodalom klasszikus daljátékaiból, operettjeiből egy csokrot kötöttünk tánccal fűszerezve. (Brams, Strauss, Eisemann, Lehár művei)
Résztvevők létszáma: 150 fő
Családok, felnőtt és nyugdíjas korú lelkes hallgatóság és éneklő közreműködőként vettek részt a programban, megható szeretettel és együttműködő támogatással vettek körül bennünket.
2008. június 28-án, szombaton 18 óra
Nyáresti tere-fere c. zenei válogatás Kálmán, Lehár, Eisemann, Leoncavallo, Rodriguez, Strauss műveiből.
A táncosok mellet ekkor mutatkozott be egyik énekesünk, Dömötör Tamás egy másik zenei oldaláról. A „szájdobolás” magyar bajnokaként készül a nemzetközi megmérettetésre. Rövid ízelítőt adott ebből a különleges, ritmussal való játékból.
Résztvevők létszáma: 300 fő
Kecskemét - Óriási sikert aratott a tánccal fűszerezett előadás. Külön figyelmet érdemel a „szájdobolás”, a fiatalok érdeklődését nagyon felkeltette, többen személyesen kértek tanácsot, hogyan képezhetők ezek a hang effektek.
A kecskeméti hangversenyt követően:
Testvérvárosi megbeszélés: A „Marosvásárhely – Kecskemét Baráti Kör” Egyesület, a Lórántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület egy kedves állófogadást rendezett a tiszteletünkre, ahol a jövőbeni, de már előkészítés alatt álló, közösen meghirdetésre kerülő Zsolnai virágok – mai épületek c. fotópályázat részleteiről történt egyeztetés.
Forrás: www.kecskemet.hu
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;

Kecskemét Online témakörei: Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan
|