Kecskemét - Nyitott nap a biztonságos közlekedésért Kecskeméten [Kecskemét]

[Kecskemét] - A Magyar Autóklub évek óta jelentős erőfeszítéseket tesz a közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében.
Ennek jegyében kerül sor június 10-én, kedden délelőtt 10 órai kezdettel a „Biztonságosan közlekedni egy életúton” elnevezésű országjáró bemutatóra Kecskeméten. A Tesco áruház parkolójában megrendezett eseményen az érdeklődők bemutatót láthatnak a krízishelyzetek elhárításából, illetve tanácsokat kapnak a biztonságos közlekedéshez.

A Magyar Autóklub1999-ben, jelentős beruházással létrehozott Budapesten egy Közlekedésbiztonsági és Oktatási Parkot, majd 2006-tól útjára indított egy olyan mobil egységet mely évente 21 városban jelenik meg, így az oktatási és továbbképzési program országos kiterjesztést nyert. A program tartalmazza a közlekedő ember egy életúton át történő oktatását, továbbképzését.

A Magyar Autóklub bízik benne, hogy a baleseti helyzet és a vele szorosan összefüggő közlekedési morál változása kedvező irányban javulhat. Az oktatást, nevelést végző intézmények mellett – kiegészítésképpen – speciális programok keretében az alap - és továbbképzés más formája is meg kell, hogy jelenjen.


kecskemet_biztonsagos_kozlekedes Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester, Kecskemét hirös város, Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek, Kecskemét kultúra, Kecskemét sport, Kecskemét kék hírek, Kecskemét megye, Kecskemét belföld, Kecskemét külföld, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia, Kecskemét vállalat – cég, Kecskemét KKV, Kecskemét Kis- és középvállalkozás, Kecskemét sztár hírek, Kecskemét hazai sztárok, Kecskemét világsztárok, Kecskemét sztorik, Kecskemét sztárinterjúk, Kecskemét szórakozás, Kecskemét film – dvd, Kecskemét képeslap, Kecskemét technika – informatika, Kecskemét játékhírek, Kecskemét társkereső, Kecskemét ételrendelés, Kecskemét jog, Kecskemét oktatás, Kecskemét pályázat, Kecskemét mobiltelefon, Kecskemét divat, Kecskemét egészség, Kecskemét árverés, Kecskemét biztosítás, Kecskemét új autó, Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan, Kecskemét ingatlankereső, Kecskemét dvd shop, Kecskemét hírek, Kecskemét képgaléria, Kecskemét videó, Kecskemét internet tv, Kecskemét karrier, Kecskemét múzeum, Kecskemét rendezvény

Fotó: Nyílt nap Kecskeméten a biztonságos közlekedésért

Kecskemét - Kecskemét város - Kecskemét rendezvény - Kecskemét képgaléria - Kecskemét képeslap - Kecskemét kék hírek - Kecskemét biztosítás - Kecskemét hírek



Az alábbi programok kerülnek bemutatásra:

A várandósság ideje alatti közlekedés: Az Országos Védőnői hálózaton keresztül a várandósság I-IX. hónapjában olyan tájékoztató anyagok rendelkezésre bocsátása történik a terhesgondozókban, a védőnői hálózaton keresztül, melyek a biztonsági övvel, a vezetéssel, a gyógyszerek alkalmazásával, valamint a terhességhez kapcsolódó tanácsokkal összefüggésben adnak tájékoztatást.

A gyermekek bölcsődébe, óvodába, iskolába kísérésének tudnivalói gépkocsival, (biztonsági gyermekülések alkalmazása stb.), gyalogosan, útvonal megismerés, tanácsok. Ajánlják a szülők, nagyszülők, családtagok illetve a kísérésben résztvevő egyéb személyek részére. Az oktató anyagokat szintén a terhesgondozókban helyezik el.

Általános iskola felső tagozatos diákjainak tanulóórán kívüli oktatása, a 10-14 éves korosztály számára: Az ifjúsággal történő foglalkozásra, társadalmi szinten hatékonyabb szerepvállalásra, a közlekedésbiztonságra nevelésben is szükség van. Ezt a nevelést kívánja a Magyar Autóklub sajátos eszközeivel biztosítani. Így: a „Fékezd magad”, „Távolságbecslő”, „Ki a mester két keréken?” program elemekkel és a Környezetvédelmi oktatással.

„Fékezd magad”: A résztvevők megismerik azokat a fizikai törvényszerűségeket, melyek a féktávolsággal, a fékúttal összefüggésben jelennek meg. (Pl.: ha féktávolságon belül lépünk egy jármű elé, akkor bármilyen jó a gépkocsi, bármilyen felkészült a vezetője – ennek ellenére a baleset bekövetkezhet.)

Távolságbecslő program: A közeledő jármű megállási távolságát rendkívül rosszul ítélik meg a gyermekek - és a felnőttek is. A program a gyakorlatban mutatja be a tévedés nagyságát.

kecskemet_biztonsagos_kozlekedes Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester, Kecskemét hirös város, Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek, Kecskemét kultúra, Kecskemét sport, Kecskemét kék hírek, Kecskemét megye, Kecskemét belföld, Kecskemét külföld, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia, Kecskemét vállalat – cég, Kecskemét KKV, Kecskemét Kis- és középvállalkozás, Kecskemét sztár hírek, Kecskemét hazai sztárok, Kecskemét világsztárok, Kecskemét sztorik, Kecskemét sztárinterjúk, Kecskemét szórakozás, Kecskemét film – dvd, Kecskemét képeslap, Kecskemét technika – informatika, Kecskemét játékhírek, Kecskemét társkereső, Kecskemét ételrendelés, Kecskemét jog, Kecskemét oktatás, Kecskemét pályázat, Kecskemét mobiltelefon, Kecskemét divat, Kecskemét egészség, Kecskemét árverés, Kecskemét biztosítás, Kecskemét új autó, Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan, Kecskemét ingatlankereső, Kecskemét dvd shop, Kecskemét hírek, Kecskemét képgaléria, Kecskemét videó, Kecskemét internet tv, Kecskemét karrier, Kecskemét múzeum, Kecskemét rendezvény

Fotó: „Ki a mester két keréken?” - Kecskemét

Kecskemét - Kecskemét város - Kecskemét rendezvény - Kecskemét képgaléria - Kecskemét képeslap - Kecskemét kék hírek - Kecskemét biztosítás - Kecskemét hírek



„Ki a mester két keréken?”: Kerékpározással összefüggésben, a szabályokról, a gyakorlati tudnivalókról történik oktatás, mely filmvetítéssel kezdődik és egy speciálisan felépített pályán gyakorlati vezetéssel folytatódik.

Környezetvédelmi oktatás: A gépjárművel kapcsolatban, a tulajdonosok által előforduló környezetkárosításra hívják fel a figyelmet, amelyek például: olajcsere az erdő szélen, gépkocsi mosása stb.

A szülők felé ún. „Iskolalevelek” és az oktatási anyag „Tájékoztató füzete” kerül kiadásra. Ezzel a Magyar Autóklub a szülőket is bevonja abba a konzultációba, ami több héten keresztül tart a bemutatókat követően a gyermekek közt - és a gyerekek, szülők, iskolák kapcsolatában.

Jogosítvánnyal rendelkezők továbbképzése: Elméleti oktatást tartanak, a KRESZ változásainak bemutatásával, előadás formájában. Az oktatás átfogó ismertetést ad a KRESZ egészéről, kiegészítve a megjelenő új jogszabályokkal.

Gyakorlat: Vezetéstechnikai továbbképzés egy speciális mobil vezetéstechnikai berendezés alkalmazásával, mely az év bármely időszakában elsősorban a csúszós, jeges, havas útviszonyok közötti, vezetéstechnikai elemeket, másrészt a fékezés, a kormányzás szükséges speciális elemeinek elsajátítását biztosítja a résztvevők számára.

A gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkező tulajdonosok a jogosítvány megszerzését követően nem részesülnek továbbképzésben, és esetenként az alapképzésben is fellelhetők bizonyos szakmai hiányosságok. Ezek közül a legjelentősebb talán, hogy vezetéstechnikai gyakorlatot csúszós útviszonyok között nem végeznek. Ebből következik, hogy a meglévő ismeretek felelevenítése, a modern járműtechnika megjelenésével nem kerül összhangba, és ez is hozzájárul a balesetek kialakulásához.

Láthatjuk továbbá a biztonsági öv szerepét a gépkocsi borulásakor, és a fényvisszaverők hasznosságát a közlekedésben.

Ebben az évben is több ezer gyermek és felnőtt oktatását, továbbképzését kívánja a Magyar Autóklub elvégezni. Ilyen egység, mely a közlekedésbiztonsági oktatást mobilizálva biztosítja, több ma sem Magyarországon, sem Európában nem működik. Kialakítása és működtetése 100 millió Forintos nagyságrendű. Újszerűsége és oktatási hasznossága eredményezi, hogy működése jelentős visszhangot kap. Az átfogó összefogással megvalósuló programot a Magyar Suzuki Zrt., a MOL Nyrt., és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság, a Tesco-Globál Áruházak Zrt., a CIVIL Biztonsági Szolgálat Zrt. segíti – és segítséget nyújt helyi megvalósításában Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatai is.

Kecskemét Online témakörei:

Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan


Forrás:http://www.kecskemet.hu



Szóljon hozzá a fórumon! MCOnet Fórum - Kecskemét

Küldjön képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz

Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz

Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás


Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;