Kecskemét oktatási intézményrendszerét átszervezik - Kecskemét

Kecskemét - A kecskeméti közgyűlés május közepén, rendkívüli ülésen döntött a város oktatási intézményrendszerének átszervezéséről. Az akkori határozat azonban, még csak elvi szintű volt, a végleges döntést június 28-i ülésén kell meghoznia a testületnek.
Ezekben a napokban, hetekben gőzerővel folyik az átszervezés mindenre kiterjedő részleteinek kidolgozása. A munka jelenlegi állásáról a város oktatásáért is felelős alpolgármestert kérdeztük.

- Az előkészületek az ütemterveknek megfelelően zajlanak � mondta dr. Sárközy István. � A törvényi előírásnak megfelelően szakértőket kértünk fel. Már több egyeztető tárgyaláson vagyunk túl, többek között a kisebbségi önkormányzatokkal is. Ami az operatív munkát illeti, dr. Zombor Gábor polgármester úrral egyeztetve egy-egy olyan kollégát kértünk fel a szervezeti egységek kialakítására, akinek elsődleges feladata, hogy az érintett igazgatókkal közösen olyan álláspontot alakítsanak ki, amely szakmai és finanszírozási szempontból is megfelelő. Az öt általános iskolai megbízott egyben jelenlegi igazgatója is valamelyik intézménynek.
- Az általános iskoláknál nem látunk semmi olyan problémát, amit válságként kellene megélni. A legtöbb kérdés a finanszírozással kapcsolatban merül fel. Itt szakértő jelenlétében állapodtunk meg azokban az alapelvekben, amelyek szerint dolgoznak majd az intézmények. A nevelési tanácsadó igazgatója a szakértői vélemények alapján a napokban dokumentálja, hogy melyik intézményblokkban hány fejlesztő pedagógusra van szükség. Az új rendszer nagy előnye lesz, hogy számuk mindenhol az igényeknek megfelelően alakulhat. A gimnáziumok igazgatóitól a polgármester úrral egyetértésben azt kértük, hogy tegyenek le az asztalunkra egy olyan anyagot, amely alapján közös gazdasági irányítás mellett, a rendszer költségtakarékosabbá tételével, ugyanakkor a szakmai önállóság megtartásával módosulhat a májusi közgyűlési határozat.
- Az oktatás átszervezésnek kérdésével tavaly november óta foglalkozunk, azonban nem akartunk elhamarkodott döntéseket hozni. Megvártuk például több nagyváros önkormányzatának döntését, és figyelembe vettük az ottani reakciókat is. A nagy kérdés az volt, hogy iskolabezárásokkal, vagy integrációval oldjuk meg a problémát. Több városban az előbbit választották, nagy vihart kavarva ezzel. Meggyőződésem, hogy a mi változatunk kevésbé érinti érzékenyen magát az oktatási struktúrát, az jórészt változatlan marad, ugyanakkor más szellemű, más finanszírozású, költségtakarékosabb egységek jönnek létre.
- Nem vagyunk elkésve: minden olyan egyeztetés, ami a törvényi előírásoknak megfelelő, időarányosan már megtörtént. Néhány napon belül kész anyaggal tudunk a különböző szervezetek, testületek, illetve a szülők elé állni. A jegyző asszony irányításával nagyon részletes ütemterv készült, melynek végrehajtásában mindenki partner, a szakértőktől, az önkormányzat illetékes osztályának munkatársain át a jelenlegi igazgatókig. Egy szakmailag jól előkészített, a körültekintő és megfelelő döntés meghozatalára alkalmas anyag kerül a bizottságok, illetve június 28-án a közgyűlés elé.

Forrás: Kecskeméti Lapok


Szóljon hozzá fórumunkon: Kecskemét oktatási intézményrendszerét átszervezik - Kecskemét - Kecskemét


Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról!

Kecskemét linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: http://www.mconet.biz/; http://www.mconet.hu/