Kecskemét - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Kecskeméti általános és középiskolás diákok részére [Kecskemét]
[Kecskemét]
Kecskemét Megyei Jogú Város és a Kodály Örökség Munkacsoport pályázatot hirdet kecskeméti általános- és középiskolás diákok részére. A pályázat célja a tanulóifjúság összművészeti érdeklődésének, nevelésének elősegítése.

Kecskemét - A koncertlátogató kecskeméti diákok írásban és/vagy rajzban számolhatnak be a pályázati felhívás végén felsorolt hangversenyeken szerzett élményeikről. A pályamunkákban a kecskeméti pályázók személyes benyomásainak, az elhangzott darabokról alkotott önálló véleményének kell tükröződnie.
Kategóriák:
a.) felsőtagozatos diákok által készített írásos hangversenybeszámolója Kecskeméten
A fogalmazásokat kézzel írott formában (és lehetőleg számítógéppel szedett formátumban is) kell beadni. Egy diák több fogalmazással is pályázhat, de egy hangversenyről csak egy fogalmazást készíthet. A hangversenybeszámoló műfaja szabadon választható, lehet személyes benyomásokat taglaló fogalmazás, szakmai kritika, vagy akár vers is. Terjedelme minimum 1, maximum 2 gépelt oldal legyen (12-es Times New Roman, másfeles sorközzel).
b.) középiskolás diákok által készített írásos hangversenybeszámoló
A fogalmazásokat kézzel és számítógéppel írott formában kell beadni. Egy kecskeméti diák több fogalmazással is pályázhat, de egy hangversenyről csak egy fogalmazást készíthet. A hangversenybeszámoló műfaja szabadon választható, lehet személyes benyomásokat taglaló fogalmazás, esszé, szakmai kritika, vagy akár vers is. Terjedelme minimum 1,5, maximum 3 gépelt oldal legyen (12-es Times New Roman, másfeles sorközzel).
c.) felsőtagozatos diákok által készített rajzos hangversenybeszámoló
A kecskeméti képek technikája szabadon választható (grafika, akvarell, tempera, tus, zsírkréta, olaj, kollázs, montázs stb.). Fényképeket, vagy a koncerteken készült fotókat tartalmazó alkotást nem fogadunk el. Egy diák több alkotással (vagy sorozattal) is pályázhat, de fejenként maximum 5 pályamű adható be. A pályaművek mérete maximum A/4 lehet.
d.) Kecskeméti középiskolás diákok által készített rajzos hangversenybeszámoló
A képek technikája szabadon választható (grafika, akvarell, tempera, tus, zsírkréta, olaj, kollázs, montázs stb.). Fényképeket, vagy a koncerteken készült fotókat tartalmazó alkotást nem fogadunk el. Egy diák több alkotással (vagy sorozattal) is pályázhat, de fejenként maximum 5 pályamű adható be. A pályaművek mérete maximum A/3 lehet.
Egy kecskeméti pályázó két kategóriában (írásos és rajzos beszámoló) is indulhat.
Kecskemét - A pályázat beküldendő: Kecskemét Megyei Jogú Város, Kodály Örökség Munkacsoport, Ittzés Tamás, 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. II./10.
Kecskemét - Kérjük, hogy a kecskeméti iskolák lehetőleg egyben továbbítsák tanulóik pályamunkáit, a borítékon belül a pályázók munkáit elkülönítve. Minden pályamunkához csatolni kell a felhíváshoz mellékelt adatlapot. Az írásos pályaműveket lehetőség szerint Word dokumentumként is kérjük elektronikus formában is továbbítani az ittzes.tamas@kecskemet.hu címre.
Forrás: www.kecskemet.hu
Kecskemét Online: kecskemet.mconet.biz
Szóljon hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Kecskemét városról: kepeslap.mconet.biz
Kecskemét Online még több hírrel : kecskemet.mconet.biz
Kecskemét webcím és linkajánló: kecskemetlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz;

|
Kecskemét Online témakörei:
Kecskemét látnivalói Kecskemét, Kecskemét város, Kecskemét online, Kecskemét polgármester Kecskemét önkormányzat, Bács-Kiskun megye, Kecskemét városi hírek Kecskemét kultúra Kecskemét sport, Kecskemét idegenforgalom, Kecskemét turizmus, Kecskemét hotel, Kecskemét wellness, Kecskemét étterem – gasztronómia Kecskemét szórakozás, Kecskemét képeslap Kecskemét Sarkad ételrendelés, Kecskemét oktatás Kecskemét Kecskemét pályázat, Kecskemét új autó Kecskemét használtautó, Kecskemét ingatlan |